Radványi örült, hogy csúnya játékkal végre nyerni tudtak

Radványi örült, hogy csúnya játékkal végre nyerni tudtak

Radványi örült, hogy csúnya játékkal végre nyerni tudtak Elek Zoltán2025. 08. 31., v – 15:15

A KFC megszerezte első pontjait a Niké Liga új szezonjában, így nem meglepő módon a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Radványi Miklós elégedetten, kollégája bosszúsan értékelt.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett. A komáromiak az elején nyomás alá helyeztek minket, de körülbelül 20 perc után már azt játszottuk, amit akartunk. Nálunk volt a labda, kombináltunk, javult a teljesítményünk. Már csak az igazán egyszerű megoldások hiányoztak a végén, hogy ziccereket tudjunk kialakítani. A második félidőben szinte egykapuztunk. 

De tudtuk, hogy az ellenfelünk egy helyzetből is be tud találni, ám reméltük, hogy ki tudjuk védekezni ezt. 

Nem kellett volna vereséget szenvedtünk, nem tudtuk jól kezdeni a szezont. De ilyen a foci, mennünk kell tovább” – mondta csalódottan a Skalica mestere, David Oulehla.

Hasonlóan, de jóval mosolygósabban nyilatkozott a hazaiak trénere.

„A középpályán voltak gondjaim, hiszen Kiss és Ožvolda is kidőlt, Gambošnak pedig még nem voltak rendben a papírjai. Tudtuk, hogy így egyszerűbben kell majd játszanunk előrefelé. Jól kezdtük a mérkőzést, rúgtunk gyorsan négy szögletet, de nem tudtunk belőle betalálni. Az első félidő rendben volt a részünkről, a kezdés után az ellenfelünk is feljavult, de nem tudtak tiszta gólhelyzeteket kidolgozni. A szünet után már nem volt ilyen jó, a szakolcaiaknál volt a labda, de jól szervezettek voltunk, talán egy megpattanó lövésük volt, amit a kapusunk kivédett. Azt mondtam a srácoknak a félidőben, hogy itt egy gól dönthet. Végül kihasználtuk azt, amiben erősek vagyunk, a pontrúgást, egy ilyen után a cserejátékosunk betalált. Meg kell dicsérnem a játékosokat, hogy kiküzdötték a végén a győzelmet. 

Nem volt szép játék a részünkről, de a hét elején azt mondtam az edzésen, hogy nem azt akarom hallani a kollégáimtól, hogy jó focit játszunk, de nincs pontunk. Azt akartam, hogy akár egy csúnya mérkőzésen is, de győzelemmel zárjunk. 

Ez sikerült, nagyon boldog vagyok” – értékelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Radványi Miklós. A KFC trénere szerint érett már, hogy Mashike betaláljon, hiszen a nagyszombatiak ellen is három ziccere volt, és éppen azért igazolták, hogy gólokat szerezzen, ami végre sikerült is neki. Ez pedig biztató lehet, hiszen az egyik légi párbajnál rosszul földre eső Boďa sérülése akár komolyabb is lehet.

A komáromiak a válogatott szünet után, szeptember 13-án 18 órától Kassán lépnek majd pályára.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Niké Liga 6. fordulójában megtört a komáromiak rossz sorozata és szakadó esőben megszerezték első győzelmüket a 2025/2026-os szezonban.

Ezúttal közel sem volt annyi néző Aranyosmaróton, mint az előző fordulóban a nagyszombatiak vendégjátéka alkalmával. A megszokott törzsszurkolók viszont ezúttal is elutaztak, pedig az esős időjárás sem volt kedvező szombaton.

Radványi Miklós a négy vereség után a kapuban cserélt, Száraz kapott lehetőséget Dlubáč helyén. Történt változás mezőnyben is, Krčík lett a jobbhátvéd, így Šmehyl feljebb lépett. míg a középpályán a védekező feladatokat Šimko látta el. 

A pénteken bejelentett erősítés, Martin Gamboš még nem volt ott a meccskeretben. A középpályás a Konferencialiga főtáblájára bejutott Noah csapatától érkezett. Gamboš ebben a szezonban már nem játszott az örmény csapatban, és a sérülésekkel tarkított előző idényében is csak kiegészítő embernek számított. Az 1860 München utánpótlásában pallérozódó 27 éves futballista korábban játszott többek között a Spartak Trnava, a Žilina, a ViOn, a Skalica és a svéd Västeras csapatában is.

A vendégeknél ellenben ott volt a kezdőben Erik Daniel, aki a héten távozott a Spartaktól, majd gyorsan megtalálta következő állomáshelyén. 

Ő így egy hét alatt másodszor lépett pályára a komáromiak ellen, de már más színekben.

A szakolcaiak egy távoli lövéssel, a komáromiak pedig pontrúgások után veszélyeztettek az első tíz percben. Egy ígéretes bedásnál Pillár fejesét védte Junas, Rudzan pedig éppen csak lemaradt a kipattanóról. A játékvezető a 17. percben már aharmadik sárgát osztotta ki, és bár minden esetben kijelenthető, hogy a büntetett játékosnak nem sok köze volt a labdához, a szlovákiai pályákon szokatlan volt ez a szigor.

Mindkét csapat szervezetten védekezett, a támadások szervezésénél pedig hiányoztak a jó kulcspasszok és a beadások sem voltak elég pontosak. A 37. percben Žák mesteri indítása után Tamás lövését tolta a kapufára Junas, ám azonnal emelkedett a partjelző zászlaja, a mérkőzés legszebb akciója les miatt nem volt szabályos.

Az első félidő hosszabbításában egy szabadrúgás után középre fejelt labdát Bayemi ollózott a hálóba, ám azonnal sípolt Benedik, hiszen a támadó a felkarjával vette át a játékszert a látványos megoldás előtt. Ekkor Boďa már az oldalvonal mellett sántikált. A támadó sérülése miatt a szünetben Mashike jött a helyére. Cserélnie kellett a vendégeknek is, a szintén megsérülő Fábryt Švec váltotta.

Az 57. percben szögletet végzett el a KFC, elsőre még tisztáztak a vendégek, ám másodszorra, Bayemi beadásánál Mashike ugrott a legmagasabbra és megszerezte a vezetést csapatának, 1:0.

Ahogy a második játékrész elején, a folytatásban is a szakolcaiaknál volt többet a labda, de nem tudták nyomás alá helyezni a hazaiak védelmét. Bő egy óra után Ganbold érkezett Tamás helyére.

A 72. percben éppen a mongol szélső fejelt, de Junas a kapufát is kihasználva védeni tudott. Mint említettük, a játékvezető igyekezett gyorsan megfogni a találkozót és igaza is volt, hiszen a lapok ellenére is jöttek a kemény becsúszások. 

Mi lett volna, ha nem bünteti ezeket következetesen sárgával…

Daniel megpattanó lövését Száraz könnyen fogta. Nem volt egyszerű helyzetük a kapusoknak, hiszen a szakadó esőben, ha még meg is pattant egy lövés, nem lehetett tudni pontosan hová érkezik, vagy megcsúszik-e még a labda. A 81. percben újra a Skalica új igazolása villant és a hálóba is lőtt, de mivel lesről indult, azonnal jelzett a partjelző és nem adták meg a gólt. A hajrára érkezett Bayemi helyére Pastorek. 

Két perccel a rendes játékidő vége előtt Ganbold fejelt ki egy kapu felé tartó labdát egy szöglet után. A túloldalon Pastorek lőtt fölé, de gyanús volt, hogy az elesése közben a labdát lekezlő Mashike valóban a kezét is használta. Gólnál biztos videóztak volna pár percet.

A hosszabbításban Šmehylt a Szőgyénben duplázó Palán váltotta. Az utolsó percben még érkezett egy ilyenkor szokásos beadás a vendégektől, de tisztáztak a lila-fehérek, akik így megszerezték első győzelmüket a 2025/2026-os szezonban

Hírdetés

KFC Komárno–MFK Skalica 1:0 (0:0)

Jv.: Benedik, 322 néző
Gólszerző: Mashike (57.)
Sárga lap: Šimko, Boďa, Špiriak, Žák, ill. Bariš, Smejkal, Černek, Gaži

KFC: Száraz–Krčík, Pillár, Špiriak, Rudzan–M. Šimko, Žák–Šmehyl, Bayemi (84. Pastorek), Tamás (65. Ganbold)–Boďa (46. Mashike)

SKALICA: Junas–L. Šimko (84. Suľa), Podhorin, Šuver, Gaži–Nagy, Mášik (75. Pudhorocký)–Daniel, Bariš (70. Hollý), Smejkal (70. Černek)–Fábry (46. Švec)

Niké Liga, 6. forduló Kapcsolódó cikkünk Szőgyén |

Hazai szempontból teljesen vállalható, 1:4-es vereséget szenvedtek a szőgyéniek az élvonalbeli KFC-től a labdarúgó Slovnaft Cup 2. fordulójában.

Kellemes fociidőben került sor a Slovnaft Cup 2. fordulójának mérkőzésére, ennek ellenére néhányan konstatálták, hogy míg egy nemrégi gyerektornán szinte nem lehetett helyet találni a pálya körüli korlát mellett, szerda délután még akadt jó pozíció. Igaz, egyrészt az 520-as hivatalos nézőszám így is rekord, másrészt ekkora figyelemmel vélhetően még sosem követték a nézők a bemelegítést – hiszen élvonalbeli klub profi játékosai készültek a 90 percre.

Köztük volt Saláta Kornél, a KFC vezetőedzőjének, Radványi Miklósnak az egyik asszisztense is, aki az előzetes híreknek megfelelően bő egy félidőt játszott a VI. ligás szőgyéniek mezében – akikhez ebben az idényben csatlakozott amatőr státuszban. Cukkolták is a komáromi stáb tagjai, a bemelegítés végén nevetve közelharcot kellett vívnia velük, hogy ihasson a KFC-eseknek fenntartott frissítőkből.

A hangulat egyébként is mosolygós volt, a szőgyéniek ugyanis a vendégek teljes küldöttségét meglepték egy-egy ajándéktáskával, a kezdőcsapat tagjai ugyanúgy kaptak ajándékot, mint a cserepadon ülők. 

Apropó, kezdőcsapat. A komáromiak gyakorlatilag a B sorukkkal álltak fel, a nagyszombatiak elleni, vasárnapi Niké ligás bajnokihoz képest (1:4) tíz helyen változtatott Radványi, egyedül Špiriak maradt hírmondónak. A kapuban Gyurákovics Erik kapott lehetőséget, és az első sípszótól játszott többek között Kmeťo Dávid, Németh Tamás, Pastorek József és Csóka Bálint is.

Ahogy az várható volt, a KFC mezőnyfölényével telt az első félidő. A hazaiak az 5. percben lépték át először a félpályát, de rögtön épkézláb akciót vezettek, amit dobszó, sikítás és óriási lelátói izgatottság kísért – ugyanúgy, mint minden egyes szőgyéni támadást. De a mentéseket és Ruman kapus védéseit is nagy tapssal jutalmazták, a hálóőr például Németh felső sarokba tartó szabadrúgását is szögletre tornázta. 

A 21. percben viszont nem mozdult ki jó ütemben, a védők sem boldogultak Bayemivel, aki térült-fordult egy indítással, majd könnyedén emelte a kapuba a labdát a tizenhatoson belülről – 0:1. 

A vezetés ellenére az ivószünet alatt nem sok dicséretet kaptak védencei Radványitól, aki gyorsabb játékot és az üres területekre való befutásokat kért tőlük. A Duna-partiak mestere azt pedig már még inkább gondolkodóba esve figyelte, ahogy a zöld-fekete mezes hazaiak (akiknek egyébként a Honvédéra hajazó a címerük) egyenlítenek: egy szögletet Saláta fejelt tovább, Smiknya pedig védőjét megelőzve bólintotta a labdát a hálóba – 1:1 a 30. percben.

Mashike öt perc múlva válaszolhatott volna, de ajtó-ablak ziccerben, senkitől sem zavartatva melléfejelte Németh centerét. Németh aztán maga próbálkozott, és végül az erősödő komáromi nyomás gólt hozott, igaz, kidolgozott akció helyett Mashike egy félfordulatból jól eltalált lövéssel vette be a szőgyéniek kapuját – 1:2.      

A folytatásra a komáromiak három cserével jöttek vissza az öltözőből, érkezett Tamás Nándor, Ivanics Zorán és Ganbold is. A mezőnyfölény változatlanul megvolt a vendégek részéről, a fáradó hazaiakat pedig időnkénti dob- és dudaszó próbálta felrázni a lelátóról. A túl nagy hangzavarral nem járó szurkolás teljes csendbe fordult az 58. percben, amikor Palán fejelt be egy szögletet – 1:3.

Ekkor már a cserekapus Barna állt a szőgyéniek hálója előtt, és Saláta sem volt már a pályán. „Átmegyek a győztes csapathoz” – mondta mosolyogva ismerőseinek a lecserélt védő, mielőtt a klubházból elsétált volna a komáromi kispadhoz.

A lila-fehérek folyamatosan körbe-körbeadogatták kézilabdás módra az erejükkel teljesen elkészült szőgyéniek tizenhatosát. Palán lövésével lett 1:4 az eredmény, és mivel Németh szabadrúgása a vinkli helyett a felső lécre hullott a hajrában, a komáromiak három góllal nyertek, és továbbjutottak a Slovnaft Cup 3. fordulójába.

A KFC-re a hétvégén a szakolcaiak várnak a Niké Ligában.

Kapcsolódó cikkünk

A DAC labdarúgócsapata Nemanic, Djukanovic, Redzic és Gruber góljával 4:1-re legyőzte a trencsénieket a Niké Liga 5. fordulójában.

A DAC a héten három új játékos érkezését jelentette be: Ansah és Mateta a cserepadon kezdett, Blažeket viszont rögtön a kezdőbe jelölte Branislav Fodrek vezetőedző. A tréner először szavazott bizalmat a saját nevelésű Udvarosnak, elöl pedig ezúttal klasszikus kilences nélkül, Djukanoviccal, Redziccel, Gruberrel és Ramadannal rohamozott.

A klub +1 jegyes akciója nem okozott jelentősebb mozgósítást, a lelátók ezúttal is foghíjasak voltak, de az alaphangot így is jól megadta a B-közép egy hatalmas magyar címerrel. A hazai csapat is aktívan kezdett, egy kisebb és egy nagyobb lehetősége is adódott az első három percben, amire rögtön a vendégek is válaszoltak egy veszélyes lövéssel. Nagyon lendületes volt a mérkőzés eleje, további helyzetek alakultak ki mindkét oldalon, a 12. perben Ramadan bombázott egy nagyot, a 15.-ben pedig Filipe nyújtózva ütötte ki Sabljic lövését – olyannyira nyújtózva, hogy a brazil kapus belesérült, így Popovics megkapta a lehetőséget, hogy visszaszerezze helyét a DAC kapujában.

A játék színvonala ezután minimálisan visszaesett, de az első félórát így is Djukanovic nagy helyzete zárta. 

A 33. percben Križan Richárd csontrepesztő belépője következett, amiért elsőre csak sárgát kapott a trencséni védő, de a VAR-vizsgálat után mehetett zuhanyozni. 

Emberelőnybe került a DAC, néhány másodperc híján pontosan akkor, amikorkét hete a rózsahegyiek ellen – és ahogy a múlt héten is abba kerülhetett volna, ha Eperjesen Trusának lábtörést okozó brutális szabálytalanságért azt adnak a játékvezetők.

Emberelőnyben gyorsan megtört a trencséniek ellenállása: Gruber pontos labdával találta meg a bátran előremozduló Nemanicot, a középhátvéd pedig öt méterről a kapuba bólintott – 1:0. A szünet előtt sikerült megduplázni az előnyt, Udvaros az ötösbe betörve megtalálta a kapu torkában Djukanovicot, akinek nem volt nehéz dolga – 2:0.

G.: Nemanic (38.), Djukanovic (45.), Redzic (74.), Gruber (84.) ill. Bessile (54.)

Játékvezető: Choreň, 3993 néző

Sárga lap: Tuboly, Udvaros, ill. Khan, Suleman, Yakubu

Piros lap: Križan (33., Trenčín)

DAC: Filipe (20. Popovics)–Kapanadze, Blažek (87. Ansah), Nemanic, Mendez–Tuboly, Udvaros (78. Blaško) –Djukanovic (78.  Sylla), Ramadan (78. Gagua), Gruber–Redzic

TRENČÍN: Katics–Skovajsa (46. Pavek), Križan, Bessile, Holúbek–Hájovský, Yakubu, Khan (46. Guibero)–Kam (46. Kranthove), Sabljic (62. Fiala), Suleman (87. Nsumoh)

DAC–Trenčín 4:1 (2:0)

A második félidőt álmosan, túlságosan is a biztonságra törekedve kezdte a DAC és ennek meg lett az eredménye: egy szöglet után Mendez díszkíséretet biztosított Bessilének, aki a hálóba fejelt – 2:1.

A dunaszerdahelyiek is érezték, hogy az egygólos előny megtartására törekedni már kínos lenne, így rákapcsoltak, és a 67. percben dupla kapufával fújtak ébresztőt: előbb Gruber lövése, majd Djukanovic ollózása végezte a lécen. Végül a 74. percben Redzic törte meg a jeget, aki az új szezonban nem először mutatott be remek egyéni akciót: jobb oldalról megállíthatatlanul tört befelé és kilőtte a hosszú sarkot – 3:1.

Gruber sem akart kimaradni a jóból, és az osztrák középpályás – kihasználva a szétesett trencséni védelmet – szintén szép gólt lőtt ballal. A nyáron igazolt játékosnak ez volt az első gólja DAC-mezben.

Az utolsó percekben már gálázott a DAC, az ötödik hazai találatot a gólvonalon akadályozták meg a vendégek. 

A csallóköziek 4:1-re győztek és legalább egy napig dobogósnak érezhetik magukat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »