Radikális változáshoz közeledünk a rendszámoknál

Radikális változáshoz közeledünk a rendszámoknál

Már decemberben elkezdték kiosztani az új, S betűvel kezdődő rendszámokat. A korábbi, R-betűs rendszámok rekordidő, alig több mint egy év alatt kifutottak – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Katona Mátyás autós szakíró.

A hazai rendszámkiosztásban már az S betűnél tartunk, rendkívüli módon felpörögtek az újrendszám-kiadások – tudta meg az InfoRádió Katona Mátyástól, az Autónavigátor.hu szaklap főszerkesztőjétől.

„Az első megjelent S betűs sorozat az egy zöld rendszám, az SAB kezdetű táblákat elektromos és plug-in meghajtású autók kaphatják meg. Már láthatunk is ilyeneket az utcákon” – mondta, hozzátéve, hogy azért lesznek kocsik, amelyekre még idén is kerül R betűs rendszám.

Ismert, egy kezdőbetű nagyjából 680 ezer betűkombinációt jelent, zömében az új és használt – Magyarországon regisztrálandó – autókra kerülnek ilyen új rendszámok. Ez a szakértő szerint azt jelenti, hogy az újautó-piac és az import jelenlegi volumene mellett

nagyjából másfél éves kifutást jelent egy kezdőbetű,

ezt láthattuk az R betűnél is.

Hírdetés

Korábban, az ínségesebb években (2007-2012) lassabb volt a tempó, az L-kezdetű rendszámok például öt év alatt futottak ki, ahogy az M betű is majdnem öt évet „ment”, korábban pedig nagyjából három évente változtak a betűkezdetek.

Arra is megvan a válasz, hogy mikor „fogynak el” a három betű / három számos táblák.

„Nagyjából

2025-re várható, hogy ez az 1990-ben bevezetett kombináció kifut.

2012 magasságában felvetődött, hogy területi, akár megyei alapú rendszámokat vezetnek be, német vagy osztrák mintára, de ezekről mostanság nincs nagyon hír. Viszont egyéb változások lesznek: az ideiglenes rendszámokat fogják 2021-től I betűvel kezdeni.”

Az ideiglenes rendszámok jelenleg E, M, S, P, T és Z betűjellel futnak, ezeket vonják össze.

Különleges rendszámként megmarad a zöld tábla, amivel kapcsolatban szintén terveztek szigorítást, de jelenleg még az összes plug-in, illetve hibrid autó megkaphatja, aminek az elektromos hatótávolsága legalább 25 kilométer, függetlenül attól, hogy milyen belső égésű motor van benne.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »