Radics Béla bíbor Gibsonja előtt tisztelegnek a zenészek a Várkert Bazárban

Nagyszabású rendezvénnyel ünneplik meg Radics Béla híres, elveszettnek hitt gitárját a Várkert Bazárban. A Mini együttes, a Loyal zenekar és jó néhány sztárvendég közreműködésével rendezett koncerttel tisztelegnek az egykori Ifipark előtt is, ahol Radics Béla rendszeresen fellépett – írja a Magyar Nemzet.

Kosik Kristóf jogász-zenész, a bíbor Gibson új tulajdonosa tizenöt esztendeje kezdett intenzív tárgyalásokat annak érdekében, hogy az immár muzeális értékű gitár végre az őt megillető helyre kerüljön, és a nagyközönség is megtekinthesse – írja a lap.

A vállalkozás sikerét megünnepelendő augusztus 30-án 16 órától, Velünk élő legendák címmel az egykori Budai Ifjúsági Park helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán hármas koncertet rendeznek.

Az eseményen fellép a Loyal zenekar, valamint a Mini együttes, amely épp fél évszázada nyolcezer néző előtt, Radics és a Tűzkerék színpadi vendégeként tartott frenetikus sikerű koncertet az Ifiparkban.

Hírdetés

Az alkalomra olyan vendégeket hívtak, mint Kézdy Luca hegedűvirtuóz és Papp Gyula ős-minis billentyűs, de az Egyesült Államokból hazalátogató Balogh „Szivacs” Jenő is beül a dobok mögé.

A rendezvényt a kétórás bíbor Gibson gála zárja, amelyen színpadra lépnek Radics egykori zenésztársai is.

Fellép a Póka Egon alapította, valamint erre az alkalomra Tátrai Tiborral kibővült és más, neves vendégekkel megerősített Póka Experience, Varga Miklós, Tempfli Erik, Solti Franky, Tóth János Rudolf és Papp Csaba, valamint a Gibson-tulajdonos Kosik Kristóf.

Az eseményre elkészült Radics Béla portréja, a festményt este mutatják be a rajongóknak, sötétedés után pedig filmvetítést is tartanak.

A rendezvény ingyenes, de csak koncertjeggyel látogatható, amelyet online lehet igényelni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »