Radetzky laktanya megoldása? Habichtsburgerek (Habsburgok) bűneiről dióhéjban

NIF: Magyaródy  Szabolcs kanadai öreg cserkész barátunk megoldást javasol a Radaetzky laktanya ügyében. Ugyanakkor felsorolja a Habsburgok magyar ellenes bűneit is. Köszönjük a levelét!

Miután a tulajdonosok már  egyszer  megkapták a  bontási  engedélyt,  igen komoly és   drága pereskedés  lehet ebből az ügyből.
Személy  szerint  tőlem lebonthatnák a  Habsburg  uralom  emlékét, de úgy látom,  sokan ragaszkodnak hozzá.  kompromisszumos  megoldásként  ajánlanám az alantiakat
Az épület portálját bele lehetne építeni az új épületbe.   Hamiltonban, ahol lakom, elnéptelenedett  egy kb 150 éves  anglikán templom.  Egy modern  bérházat építettek a  helyére.

Mivel a templom műemléknek  számított. a  város  megegyezett a céggel. Annak értelmében lebonthatták a  templomot, de az utca  felőli oldalát  nem, hogy a  városkép érintetlenül maradjon. Így szépen  beépítették a templom homlokzatát az új épületbe.  A kecske is  jóllakott és a káposzta is megmaradt.
Ha  szükséges, képet készítek és küldök  róla.
Csak a  Radetzky nevet  verjék le  róla, mert nekünk ahhoz semmi közünk nincs!
44-ig, ha jól emlékszem egy utász ezred laktanyája  volt. Annak nevét lehetne  használni. Vagy  egyszerűen:  HONVÉD  LAKTANYA

Magyaródy  Szabolcs

Némi  magyarázatként:
Habichtsburgerek (Habsburgok)  bűnei.

A Radetzky üggyel kapcsolatban  eszembe  jutott  néhány  felháborító adat ezekkel a  csirkefogókkal kapcsolatban.

1/ A török megszállás idején  a  végvárainkat  csak immel-ámmal  pénzelték.  A  katonák nagyrésze hol kapott zsoldot, hol nem. Ennek ellenére a  magyar vitézeink  keményen kiálltak a  végvári harcokban. Eger  várát  megvédték  az óriási  túlerővel  szemben.  Ugyanezt a  várat néhány évvel később a zsoldosok puskalövés nélkül adták át a  törököknek.

2/ Buda “felszabadítása”  során az európai  hadsereg  porig  rombolta, leégette  a  csodás  Mátyás korabeli renaissance palotákat. Az ostrom  szörnyű vérengzésbe  fulladt. Nem kegyelmeztek a “keresztény” hadak a  csecsszopónak  sem.  A palotákat a  törökök nem tették  tönkre, legfeljebb nem javítgatták, csak a  legszükségesebbeket.  Eugen herceg ágyúi lőtték  rommá. A  maradék kincseket, Corvinákat a  „felszabadítok”  szétlopták

3/ Székesfehérvári királyi   sírboltokat török katonák  őrizték. Nem gyalázták meg.  A szent István által  emelt templomban még a “felszabadítás” után is  miséztek. A  Habichtsburgerek által kinevezett püspök, vagy érsek, romboltatta le  a templomot, mert az útjában állt az akkor épült  püspöki palota egy részének.

Hírdetés

4/  A császár nem  felszabadított területnek minősítette  a törököktől megtisztított országrészt, hanem újonnan  meghódított területnek. A  régi nemesi birtokleveleket   hatálytalanította. A hatalmas  földbirtokokat a  császári  tábornokoknak és politikusainak  adományozta. Így került   hazánkba   a  sok osztrák, cseh, stb. herceg, gróf, báró óriásbirtokos. A  magyar nemesség  maradékát  egyszerűen kutyába  sem vették.

5/ A “felszabadított”  Budavár területén az idegenek mellett csak  schwarzgelb “magyarok” jutottak  romházakhoz. Magyarok csak mint  szolgák lakhattak ott. Pestnek is, hosszú időn keresztül német lakossága és  vezetősége volt.

6/ A  “felszabadult”  országrész városait  elöntötte  Nyugateurópa  söpredéke. A  városokat  teljesen elnémetesítették, a  magyarokat kisemmizték, kutyába  sem vették.  Buda és Pest  környékét még a  törökök  “tisztították” meg a  magyaroktól. A hódítók  svábokat  telepítettek be az üres környékre. Zsámbék környékén,  egy megmaradt magyar  falvat is átadták a sváboknak.

7/  Az ország  adminisztrációját  németek, csehek, stb vették át. Csak a  Vármegyék  tudtak kifejteni  valamilyen  ellenállást.

8/ Mária Terézia, akinek uralmát a  magyarok mentették meg (“Vitam et sanguinem!”) irodát szervezett, melynek a  feladata a  magyarság jóhírét  tönkretenni  nyugaton.  Amikor  az országgyűlés  tudomására jutott és  tiltakoztak, színleg megszüntette, de  más fedőszerv alatt tovább működtette.

9/ A 48-49-es  szabadságharc  leverése után  építették a  Citadellát. Erről a  pontról ágyútűz alatt tarthatták  volna  az akkori Pest minden  négyzetméterét. Ezt a  szégyent  már  régen le kellett  volna  bontani. A helyére épülhetne a  Magyar Parthenon. A  németeknek már van, Regensburg  mellet a  Duna  feletti hegyen. (Ott látható Liszt Ferenc fejszobra is..)

10/  Majdnem mindig  az Aradi Tizenháromról”  emlékezünk. Arról nem esik  szó, hogy a Világosnál fogságba esett  honvédeket bekényszerítették a császári hadseregbe 10-15 évre, ha  életben maradtak az idegen  földön vívott csatákban. Ma  még azt sem akarja  elismerni a MTA, hogy az oroszok – császári  engedéllyel – hadifoglyokat  hurcoltak Szibériába. Köztük egy Alexander Petrovicsot is…

Volna  még  több is, de  bevezetőnek ennyi is elég
Ezért látok vöröset, ha  Radezky  nevét látom, akár a  budai laktanya ormán is…


Magyaródy Szabolcs                            2016, június 9

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Így éltünk, Magyar szemmel, Történelmi visszatekintés Tagged: Habsburg kártevők, HONVÉD LAKTANYA, magyar vitézek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »