Rácz András: A magyar kormány jó eséllyel benne volt a kárpátaljai magyar templom felgyújtásában Lajos P. János2025. 07. 21., h – 10:17
Rácz András Ukrajna-szakértő szerint a gyors tájékoztatás és a közölt fotó alapján erős a gyanú, hogy Orbán Viktor előre tudott arról, hogy mi készül Palágykomorócon, vagy akár benne is volt az akcióban.
Előre tudhatott, vagy rosszabb esetben akár az akció részese is lehetett a magyar kormány a palágykomoróci templom felgyújtásában és a magyarellenes uszításban. Ahogyan arról lapunk is beszámolt, július 16-án éjjel felgyújtották a palágykomoróci görögkatolikus templom ajtaját, a falára pedig azt írták ukránul, hogy „Késre a magyarokat”. Az ukrán hatóságok gyorsan, pár nap alatt elfogták az elkövetőt, a tájékoztatás szerint a 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Rácz András Ukrajna-szakértő szerint erős a gyanú, hogy az Orbán kormány előre tudott a gyújtogatásról és a magyarok elleni uszításról, vagy akár benne is lehetett a szervezésben.
Orbáné az egyetlen fotó a tűzről
A szakértő ezt részletesen indokolja is állítását. A gyújtogatásról és az uszító falfirkáról elsőként a Mandiner számolt be. Az általuk közölt fotó azonban kisebb, mint az, amellyel Orbán Viktor szűk egy órával később maga is kiposztolta a hírt.
Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: »késhegyre a magyarokat«
– tette ki Orbán július 17-én 9:35-kor a Facebookra, a képpel együtt.
Vagyis Rácz szerint feltételezhető, hogy a kép elsőként Orbán stábjának volt meg.
A tűzről és a feliratról nem is készült más fotó, legalábbis az interneten nem lehet találni, minden sajtótermék, az ukránok is az Orbán által használt fotót használja. Az uszító feliratot ugyanis az ukrán hatóságok nagyon gyorsan lefestették.
Rácz szerint így felmerül egy kínos kérdés:
Ha a tűz után már órákkal lefestették a feliratot a hatóságok, akkor vajon hogyan, kitől került a feliratról szóló kép Orbán Viktorhoz? Abban a pár órában, amíg ott volt a felirat, vajon ki járhatott arra, aki nemcsak lefotózta, de el is küldte, történetesen pont Orbánnak?
– kérdezi a szakértő.
Mint írja, Palágykomoróc egy nagyon kis falu, alig nyolcszáz lakossal, ezért kicsi az esélye annak, hogy egy véletlenül arra járó személy lefotózza, és éppen az Orbán-stábnak küldi el a fotót. Szerinte kérdés, hogy ki küldte a fotót Orbánnak.
És erre sajnos a leglogikusabb magyarázat az, hogy maga az elkövető
– véli Rácz.
Orbán azonnal elhitte a hírt
A szakértő szerint az ügyben gyanús az is, hogy Orbán azonnal hitelt adott a hírnek, hiszen a gyújtogatás másnapján tényként közölte a gyújtogatást. Szerinte erre az a leglogikusabb magyarázat, hogy az Orbán-kormány benne volt a gyújtogatásban, vagy legalábbis előre tudott róla, hogy mi készül.
Elméletileg persze elképzelhető az a lehetőség is, hogy a gyújtogatás orosz-magyar közös akció volt, ahol a tényleges végrehajtást az oroszok intézték, a magyar kormány pedig »csak« felhasználta a történteket – de az, hogy mennyire gyorsan közölték a gyújtogatásról szóló hírt, azt igazolja, hogy biztosan nem érte őket meglepetésként. Azaz, ha az oroszok is benne voltak, akkor ez koordinált akció volt
– zárja bejegyzését Rácz.
Kapcsolódó cikkünk
Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai részlege a Facebook-oldalán.
A tájékoztatás szerint a 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el. A férfi ellen – akit azzal is gyanúsítanak, hogy magyarellenes feliratokkal meggyalázta a templom falát – büntetőeljárás indult nemzetiségek, illetve felekezetek elleni uszítás, valamint szándékos gyújtogatás miatt. A gyanúsított lakhelyén a hatóságok házkutatást tartottak, mobiltelefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.
A nyomozás szerint július 16-án a 28 éves helyi lakos bement a templomba, felgyújtotta a bejárati ajtót, és etnikai gyűlöletkeltésre irányuló feliratokat hagyott az épület falán.
Az ukrán hatóságok állítása szerint a provokáció célja az volt, hogy „destabilizálják a helyzetet” a határ menti régióban, és az ellenség számára „megteremtsék a szükséges információs képet”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


