Rács mögött Till Tamás gyilkosa

A 11 éves Till Tamást 2000. májusában ölte meg F. János. A fiút A fiút sokáig eltűntként keresték, csak idén került elő a holtteste, amelyet egy Bajához közeli tanyán lévő műhelyben bebetonoztak. A rendőrség számos tanút hallgatott meg, közöttük F. Jánost, aki korábban még ismerősére próbálta terelni a gyanút.

A gyilkos végül többszöri kihallgatás után bevallotta: 2000. május 28-án V. Józsefnél dolgozott a tanyán, amikor kiment dohányozni. Éppen akkor ért oda kerékpárjával Till Tamás, akit megszólított, és elhívta, hogy segítsen neki.

A fiú követte F. Jánost, aki becsalta egy fészerbe, majd ott egy ácskapoccsal agyonverte.

A most 40 éves budapesti vállalkozó 16 éves volt akkor, amikor meggyilkolta a 11 éves kisfiút, majd elásta a holttestét. Mivel tettét fiatalkorúként követte el, az első hírek arról szóltak, hogy megúszhatja a felelősségre vonást. A rendőrök a gyilkosság bevallása után szabadon is engedték.

Később a kihallgatása során adott fals információk miatt akartak hamis tanúzás címén eljárást indítani ellene.

Hírdetés

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azonban világossá tette:

"Mind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos Btk. kizárja a büntethetőség elévülését a minősített emberölés esetében. Az elévülés kizártsága tehát a bűncselekményhez kapcsolódik – a hatályos törvényben az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt –, nem pedig az elkövetőhöz. (…)Az tehát, hogy a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított fiatalkorúként követte el a bűncselekményt, a büntethetőség elévülése szempontjából nem bír jelentőséggel."

Ennek megfelelően F. János ellen emberölés miatt indult eljárás.

A férfit csütörtökön előállították, őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »