A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelynek vádlottja embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott három férfit; a bíróság végül 6 és fél év börtönbüntetésre ítélte a férfit – közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a vádlott és a felesége állattartással, lókereskedéssel és lomizással foglalkozott, 2018-tól az ezzel kapcsolatos munkákat kiszolgáltatott helyzetű hajléktalan, munkanélküli emberekkel végeztették, nekik lakhatást, ellátást, munkabért ígértek.
A sértettek szállása egy romos, tető nélküli ház, illetve egy fűtetlen mikrobusz volt, hidegebb időben a lóistállóban húzták meg magukat.
Tisztálkodni az udvaron egy lavórban tudtak, naponta kétszer kaptak, jellemzően hideg és kevés élelmet, munkabér és szabadnap nélkül napi 12-14 órát kellett nehéz fizikai munkát végezniük.
A vádlott megalázta és bántalmazta is őket, ha nem volt elégedett a munkájukkal, megtiltotta nekik, hogy az ingatlant elhagyják, személyes okmányaikat, mobiltelefonjukat elvette.
Hozzátették, hogy 2021 októberében rendőrök jelentek meg az ingatlannál, akiktől az egyik sértett segítséget kért.
A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint egymillió forint pénzbüntetésre ítélte.
A fenti ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és a védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
A Győri Ítélőtábla a szerdán kihirdetett határozatában egyetértett az ügyészséggel, a vádlott bűnös, büntetésének tartamát 6 év 6 hónapra felemelte – áll a közleményben.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »