„Rabszolgából Isten gyermeke lettem” – Kanye West

„Rabszolgából Isten gyermeke lettem” – Kanye West

Először pár hete a Facebookon keresztül értesültem a hírről,azóta pedig nem telik el nap, hogy ne látnék újabb videókat vagy cikkeket,amelyek középpontjában Kanye West megtérése áll, bár a magyar médiában inkább agúny tárgyaként köszön vissza.

Megmondom őszintén, hogy mostanáig egyetlen dalát semhallottam, vagy ha mégis, akkor nem voltam ennek tudatában, megtérése óta azonban,mivel nagyon szívesen olvasok vagy nézek bizonyságokat, annál többet.

Kanye nem rejti véka alá újdonsült hitét. Pár napja ZaneLowe arról kérdezte, hogy „mi a kapcsolat egy Kanye West rajongó és egy olyanember között, aki hozzá hasonló utat jár”, vagyis van-e benne vágy, hogymásokat megtérítsen, amire Kanye a következőket mondta:

„Ez nem egy vágy, hanem az egyetlen küldetésem és elhívásom az életben: az evangélium hirdetése. Amikor dalt írok, az azért van, hogy az evangéliumot terjesszem. Amikor egy eszközt készítek, mint például ezt a hordozható eszközt, akkor azt azért teszem, hogy az evangéliumot terjesszem. A birtok, amit használunk arra van, hogy az evangéliumot terjesszem.”

Az interjú során beszélt arról, hogy mennyire megváltozottaz élete és hogy először számot kellett vetnie korábbi életstílusával és aszükséges változásokkal.

Hírdetés

James Corden műsorának keretében pedig, aminek legnépszerűbb része a Carpool Karaoke, és amiben a műsorvezető híres énekesekkel utazik és énekel egy autóban, autó helyett repülőre szálltak, ahol Kanye egy száztagú Gospel kórussal együtt szárnyalt. A beszélgetés során James megkérdezte, hogy mivel tölti az estéit és hogyan szórakozik, mire az énekes elmondta, hogy a gyerekek ágyba bújtatása után ugyancsak híres (sokak szerint inkább hírhedt) felesége, Kim Kardashian, tévét néz, ő pedig a Bibliát olvassa. Ha teheti az estéit otthon, családja körében tölti.

Szomorú és sajnos nem meglepő módon nagyobb számban születnekKanyet savazó, megtérését kétségbe vonó írások, mint Isten megváltó szeretetét tükrözőbizonyságok, de hát ez Jézus idejében sem volt másképp. A kritika akkor és mostis leginkább a szervezett egyház képviselői felől érkezett, míg a gúny a világképviselőitől. Jézus mindkettőre figyelmeztetett, így ezen egy cseppet sem kellmeglepődnünk. A mi dolgunk nem az, hogy megpróbáljuk Kanye megtérésénekőszinteségét vagy tartósságát, erre Istennek sokkal jobb módszerei vannak, deha már foglalkoztat bennünket a kérdés, akkor a legtöbb, amit tehetünk, haimádkozunk érte és családjáért.

Hála az égnek, nem mindenki fogadja kritikával a hírt. Kanye legújabb albumának megjelenésével jelentősen megugrott a hittel kapcsolatos Google keresések száma. A fiatalok többnyire Jézus nevére kerestek rá, illetve azt kérdezték a keresőmotortól, hogy “miben hisznek a keresztények”. Az Amerikai Biblia Társaság pedig a hírre reagálva felajánlotta, hogy minden Kanye rajongót egy Bibliával ajándékoz meg.

Szerencsére az énekest sem nagyon tántorítják el a gúnyos megjegyzések. Az egyik interjúban azt nyilatkozta, hogy Istennek bizonyára jó humorérzéke van, ha őt választotta, mert a liberális oldalnak nehezen fér a fejébe, hogy egy hozzá hasonló figura hogyan támogathatja Donald Trumpot vagy élhet ilyen megváltozott életet.

„Sok mindent terjesztettem már. Volt idő, amikor a divatotpróbáltam diktálni vagy arról beszéltem, hogy mit tett értem a Hennessey konyak,most viszont arról beszélek, hogy mit tett értem Jézus és, hogy többé nemvagyok rabszolga, hanem Isten gyermeke lettem. Szabad vagyok!”


Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »