Rabosították Varju Lászlót

Drámai hangulatban állt mikrofon elé Varju László (DK), miután kijött a Fővárosi Főügyészség épületéből, ahol rabosították. Varju – akitől az épületben ujjlenyomatot vettek – kezeit felemelve jelezte: „Nem nekem, hanem nekik kell kezet mosni, és a szájukat is kimosni”.

Varju továbbra is ártatlannak mondta magát, és leszögezte, a szólásszabadság érdekében minden esetben kiáll, még azokért is, akik most többségben vannak. A frissen rabosított DK-s politikus mellett szolidaritást vállalva megjelent a TV székházban szintén hosszú időket töltő Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Bangóné Borbély Ildikó. Az ügy előzménye, hogy 2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akart a köztelevízió adásában beolvastatni.

Hírdetés

A biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, de a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték. Garázdaság miatt folyik eljárás, mert Varju László – azért, hogy bejusson a stúdióba – nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját. Súlyos testi sértés miatt pedig azért, mert Varju László később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Erőszakos ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben.

A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A fentiek miatt Varju László mentelmi jogát felfüggesztették, és a képviselőt rabosították.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »