Rabbinővel és néger muzulmán Marseillaise-éneklővel háborogtak a Macron-félék az antiszemétizmus miatt

Rabbinővel és néger muzulmán Marseillaise-éneklővel háborogtak a Macron-félék az antiszemétizmus miatt

Tízezrek tiltakoztak kedd este mintegy hetven francia városban az elmúlt hetekben elkövetett antiszemita támadások ellen. Párizsban mintegy 20 ezren gyűltek össze a République téren, miközben Emmanuel Macron államfő a Soá emlékhelyen koszorúzott a parlament két háza elnökének kíséretében.

A köztársasági elnök délután a Franciaország keleti részén, a Strasbourghoz közeli Quatzenheim zsidó temetőjében járt, ahol ismeretlenek keddre virradó éjjel csaknem száz sírt meggyaláztak, horogkeresztet festettek rájuk.

Az antiszemitizmus elleni országos megmozdulást az ellenzéki szocialisták kezdeményezték tiltakozásul az ellen, hogy a hivatalos adatok szerint tavaly 74 százalékkal növekedett az antiszemita incidensek száma az előző évhez képest, valamint a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárga mellényesek felvonulásain rendszeressé váltak az antiszemita szlogenek és cselekmények.

A zsúfolásig megtelt párizsi République téren mintegy 20 ezren gyűltek össze „Elég volt – nem az antiszemitizmusra” feliratú táblák alatt. Edouard Philippe miniszterelnök, Francois Hollande és Nicolas Sarkozy volt államfők mellett a kormánytagok kétharmada és több mint ötven politikai párt képviselője, valamint a legfőbb (a zsidó, a katolikus, a protestáns, az ortodox, a muzulmán és a buddhista) vallások képviselői is részt vettek a megmozduláson.

„Az antiszemitizmus nem a zsidók ügye, hanem minden franciáé” – mondta a rendezvény előtt francia újságíróknak Francois Hollande.

Hírdetés

Nicolas Sarkozy szerint „egyesek provokálnak, sértegetik az állam tekintélyét, amire az államnak válaszolnia kell”. „Biztos vagyok abban, hogy megteszi, de most kell megtennie és a lehető leghatározottabban” – fogalmazott a volt elnök.

A félórás párizsi rendezvényen Delphine Horvilleur rabbinő mondott beszédet. „Amikor az antiszemitizmus felüti a fejét, bárhonnan is jön, az próba a nemzet számára. A méltóságának és a nagyságának próbája” – fogalmazott.

A megemlékezés végén – amelyen fiatalok olvastak fel zsidókról szóló vagy zsidóktól származó szövegekből – Abd al Malik fekete bőrű muzulmán énekes vezetésével énekelte el a tömeg a La Marseillaise-t, a francia himnuszt.

A legtöbb politikai párt vezetője jelen volt a párizsi megmozduláson, a Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen azonban külön emlékezett meg a Párizshoz közeli Bagneux-ben, a 2006-ban egy iszlamista csoport által megölt Ilan Halimi emléktáblájánál, ahol a politikus szóvá tette, hogy a szocialisták őt nem hívták meg a párizsi megemlékezésre.

A radikális Baloldali Lázadó Franciaország elnöke, Jean-Luc Mélenchon pedig a dél-franciaországi Marseille-ben volt az országos tiltakozónapon, ahol mintegy 1500-an vettek részt az antiszemitizmus elleni rendezvényen.

(MTI – EN nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »