Quadrille Fesztivál

Több száz fiatal táncolja a négytételes francia négyest május 17-én, pénteken a szombathelyi Fő téren – közölték az MTI-vel a szervezők.

Hírdetés

Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. idén is középiskolások részvételével rendezi meg a Quadrille Európai Táncfesztivált Szombathelyen, a diákok Johann Strauss Denevér című zenéjére táncolják a napóleoni idők divatos táncát, amelynek koreográfiáját idén is Rimányi Judit táncpedagógus tanította be a diákoknak – áll a közleményben.
   
A tánc hagyományosan az érettségizőknek szól. Kortársaik, iskolatársaik adják elő a közismert négytételes francia négyes táncot több országban – azonos zenére, ugyanabban az időben. A nemzetközi rendezvénynek évről évre Szombathely az egyetlen magyarországi helyszíne – fűzték hozzá.
   
Ismertetésük szerint idén is a Fő téren zajlik a fesztivál, ahol – a korábbi évekhez hasonlóan – több száz középiskolás táncol majd egy időben a többi európai város diákjaival.
   
Május 17-én pénteken 12 órakor Nemény András polgármester sípszóval indítja útjára a rendezvényt. Tavaly több mint 300 középiskolás diák vett részt az eseményen, ebben az évben is hasonló lesz a résztvevők száma – írták.
   
A 2005 óta megrendezett esemény a Guinness-rekord nyilvántartások alapján a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A közös táncot az esernyők teszik még látványosabbá – olvasható az AGORA Savaria Nonprofit Kft. közleményében.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »