Puzsér Róbert: Jótállok minden szavamért (a letiltott Demokrata-interjú)

Puzsér Róbert a napokban interjút adott a Demokrata egyik munkatársának. A beszélgetés leközlését Bencsik András, a lap főszerkesztője megtiltotta, ő viszont kitette a Facebook-falára. Szerintünk Puzsérnak jó pár dologban nincs igaza, ugyanakkor ma, 2014-ben azon fájdalmasan kevés ember közé tartozik, akire érdemes odafigyelni Magyarországon. A cenzúrát meg nagyon utáljuk, akkor is, ha jobbosok gyakorolják. Úgyhogy álljon itt az egész interjú. Olvassátok, bólogassatok, vitatkozzatok vele!

Noha mostanában kevesebbet hallani róla, ugyanúgy ezer fokon ég, szenvedélyesen fejti ki véleményét akár a médiáról, akár Hajdú Péterről vagy a fejüket homokba dugó értelmiségiekről. Magát politikailag függetlennek tartja, s ha már a Demokratának ad interjút, nem tud nem hangot adni kormánykritikájának, elmondja, milyen problémákat lát a jobboldalon, és szerinte mi köze mindennek Kádár Jánoshoz.

Demokrata: Az egyik tehetségkutató műsor tett országosan ismertté, te lettél a kemény kritikus, de ezen kívül sokan nem tudják, mivel foglalkoztál azelőtt. Magyar-történelem szakon végeztél, írtál könyveket, több műsorban feltűntél,mégis lépten-nyomon megkapod: „Ki az a Puzsér?”

Hírdetés

Puzsér: Ezt a kérdést szinte mindig olyasvalaki teszi fel, aki az adott felületen a saját nevét se írja ki. Hogy én ki vagyok? Nos, egy nicknévnél mindenképpen több. Van nevem, továbbá jótállok minden szavamért. Mondhatom, hogy rádiós vagyok, független értelmiségi vagy kritikus. Volt közéleti műsorom Szélsőközép címmel, a kollégáimmal mi kezdtük el a független politikai újságírást Magyarországon, sajnos nem nagyon léptek a helyünkre mások azóta se. Aztán azzal, hogy egyfolytában kritizáltam és számon kértem – főleg gazdasági és politikai tárgyban – sűrű, sötét gettóba zártam magam. Hogy abból kitörhessek, kellett némi pozitív tartalom. Ebből a célból gyártottam A Hét Mesterlövésze című rádióműsort két és fél éven át a valaha volt legjobb filmekről, nekem ugyanis inkább filmes, mint irodalmi tárgyú a műveltségem. Tartok ma is időről-időre rendezvénysorozatokat, ahol próbálom átadni mindazt, ami valaha inspirált. Számos kifejezetten pozitív projektem van. Úgy gondolom, hogy Puzsérnak lenni nem csak ellenkezést jelent a környező korrupt világgal, de ugyanígy lehet spirituális, filozófiai vagy mélylélektani élmény forrása, ami orgánummá tud változtatni különböző felületeket, ahogy orgánummá tud válni saját maga is.

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »