A legújabb műsorában szokatlanul mérges.
Azzal kezdődik, hogy ukrán propaganda megy. Erről írtam már tegnap.
Aztán Puzsér előadja egy korábbi cikkét. Erről is írtam, íme. Nem ismételném meg.
De a lényegi rész röviden: “Szent István a NATO-tagságra szavazott”, tehát erkölcsi kötelezettségünk van. Bár korábban ezt is elemeztem régebben, kiegészíteném.
Még ha igaz is lenne, hogy István a nyugatot választotta, ez a mára nem jelent semmit. Egyrészt, egy múltbéli vezető döntése nem szól örökre. Másrészt, az a nyugat régesrég nem létezik. S nem úgy, ahogy Puzsér állítja, hogy van egy tiszta és csillogó nyugati eszme, melyre rárakodott a woke-mocsokság, de ezt semmi gond letisztítani róla. Hanem ellenkezőleg: a nyugati eszme eleve alapból megváltozott a reformációval, a liberalizmussal és a felvilágosodossal.
István korában a kelet és a nyugat között az eltérés hangsúlybéli volt: a nyugat kicsit racionálisabb volt, míg a kelet kicsit misztikusabb.
Persze, utólag lehet azt mondani, hogy a nyugati racionalitás csírája volt a későbbi romboló felvilágosodásnak – vannak ilyen keleti értelmezések, melyek egyenesen Ágostonban látják a keresztényellensség gyökereit, én ezt abszurd túlzásnak tartom -, dehát ez anakronizmus: semmi sem írta elő, hogy a kicsit más nyugati hangsúly aztán egy évezred alatt oda fejlődjön, ahová fejlődött. S ezt a fejlődési vonalat persze lehet pozitívnak is mondani, ez tulajdonképpen a mai nyugati fősodor – Puzsér ezt az értelmezést követi kimondatlanul.
Mondom ezt úgy, hogy én a keleti látásmódot tartom az igazán hasznosnak, s a nyugati kereszténység legnagyobb alakjainak azokat tartom, akik éppenhogy a keleti hangsúlyt képviselték nyugaton, a legnagyobb természetesen Eckhart mester.
Eleve persze István választása nyugat és a kelet között tisztán pragmatikus volt. A nyugati kereszténység fő támasza abban a korban a Német Birodalom volt, a keleti kereszténység fő támasz pedig a Római Birodalom (népszerű nevén: Bizánc). Mindkét állam éppen felmenő szakaszában volt. A kérdés az lehetett: melyik a nagyobb veszély a magyar független államiságra, hiszen akkor érdemesebb a másikkal szövetkezni. Akkoriban egyértelműen Konstantinápoly volt gazdaságilag az erősebb, s éppen második legnagyobb csúcsát érte el: a X. sz. 80-as éveiben magához csatolta Szerbiát, majd Horvátország is bizánci függő állam lett. István uralkodásának második felében Magyarország déli határán mindenhol a Római Birodalom lett a szomszédos állam. Ennyi az egész istváni “történelmi” választás: pragmatikus reálpolitika. Ebbe ideológiát belelátni, sőt örök időkre szóló ideológiát egyszerűen marhaság.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
