Putyin üzent a világnak

Hetvenkettedik alkalommal rendezték meg a moszkvai Vörös téren a második világháborús (helyi szóhasználattal: nagy honvédő háborús) szovjet diadalra emlékező győzelem napi parádét. A legnagyobb esemény persze mindig a fővárosi, de az időeltolódás miatt Oroszország keleti régióiban már lezajlott több kisebb felvonulás: ünnepeltek például Asztrahánban, Novoszibirszkben, Jekatyerinburgban és Vlagyivosztokban.

Moszkvában most is helyi idő szerint 10 órakor kezdődött a parádé. Miután a Kreml Szpasszkaja (Megváltó) tornya elütötte a pontos időt, a hagyományoknak megfelelően előbb bevonult az orosz és a berlini Reichstagra 1945-ben kitűzött Vörös Hadsereg-zászló, majd a védelmi miniszter, Szergej Sojgu szemlézte a fegyveres erők különböző haderőnemeiből felsorakozó egységeket. Ez után Vlagyimir Putyin lépett a Kreml északkeleti – tér felőli – fala elé épített emelvényre – ahol ezúttal nem tűnt fel meghatározó külföldi vezető.

Az alig tízperces beszédében előbb a veteránok emléke előtt adózott, és megemlítette, hogy a nácizmus feletti győzelemért a Szovjetunió hozta a legnagyobb – több mint 20 milliós – áldozatot: „Nagyapáink szabadságot hoztak Európának és a világnak, (…) és mindent megtettek, hogy a Szovjetunió megmaradjon.” Szerinte a németek azért tehették meg, amit megtettek, mert a világ vezető hatalmai között nem volt egység. Épp ezeket, az egység hiányát és az orosz hadsereg készültségét állította párhuzamba a jelenlegi világpolitikai helyzettel az egyébként egyáltalán nem konfrontatív beszédben. „Az orosz katonák ma is készek feláldozni az életüket a hazáért, és bármilyen agresszió, például a terrorizmus ellen harcolni. Ehhez konszenzus kell a nagyhatalmak között, Oroszország pedig kész ehhez hozzájárulni” – mondta az orosz elnök.

Hírdetés

Vlagyimir Putyin egyébként tegnap – az Európában „használatos” győzelem napján – más országokba is szétküldte gratulációt. A Kreml közleménye szerint Azerbajdzsánban, Belaruszban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Moldovában, Örményországban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Grúzia Oroszország által megszállt területein – Abháziában és Dél-Oszétiában – maguk a vezetők, a de facto háborús ellenfél posztszovjet országokban, Grúziában és Ukrajnában pedig az állampolgárok részesültek az orosz elnök elismerésében.

Putyin beszéde után a Vörös tér északi bejáratánál, a Manyezsnaja téren és az onnan induló Tverszkaja utcán várakozó több ezer katona és harci járművek – csapatszállítók, harckocsik vagy Sz-400-as légvédelmi rendszerek, Iszkander és Jarsz ballisztikus rakéták – indultak a tér felé. Utánuk következett volna a légierő legjava, de a Szuhojok, MiG-ek, Iljusinek, Tupoljevek, Mi-k és Kamovok ezúttal a szokatlanul rossz idő miatt nem húztak át Moszkva belvárosa fölött.

A parádék után az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több városban felvonul a Halhatatlan Ezred, vagyis azok a családtagok, akik a világháborúban elesett rokonaik portréjával mennek utcára. A 2012-ben a szibériai Tomszkból indult kezdeményezést az elmúlt években karolta fel – egyesek szerint pedig lenyúlta – a nagypolitika, olyannyira, hogy a moszkvai menetben maga Putyin is feltűnik a háborúban elesett apja fényképével.

válasz.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »