Negyvenhét éves volt Vlagyimir Putyin, amikor 1999 utolsó napján a biztonsági szolgálat vezetői posztjáról lemondva átült az elnöki székbe. Vitalij Manszkij százperces dokumentumfilmje, amely különdíjat kapott Karlovy Vary fesztiválján, ezzel az eseménnyel indul.
Lett–svájci–cseh koprodukcióban készült filmjének, a Putyin tanúinak két másik fontos szereplője Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin, aki utódjaként és követőjeként választotta ki az ambiciózus politikust. Manszkij sorsszerű eseménynek tartja 1999. december 31-ét, a hatalomátadás napját. A 21. századi orosz történelem egyik legfontosabb momentumának.
„Filmem oroszországi vetítését aligha fogom megérni” – mondta Karlovy Varyban az ötvenhárom éves ukrán rendező, aki ma Lettországban él. Aztán gyorsan hozzátette: ő maga sem gondolta, hogy ennyi év után még előveszi ezeket a felvételeket, de a jelen eseményei végül is erre kényszerítették. Nevén is nevezi a bajt. „Egyszerűen katasztrófának tartom, ami Oroszországban történik. Azért vettem elő ezeket a felvételeket, hogy lássuk, mekkora hibát követtünk el, amikor megengedtük, hogy Putyin hatalomra kerüljön.”
Dokumentumfilm-rendező ilyen közel azóta sem került az orosz elnökhöz, mint azon az ominózus napon Vitalij Manszkij, aki akkoriban már jó nevű dokumentaristának számított hazájában. „Nem is kerülhetett – hangsúlyozza –, hiszen később Putyinnak erre már nem volt szüksége. Akkoriban, a választások idején először küzdött az elnöki posztért, s ehhez kapóra jöttek neki az én filmjeim. Senki nem ismerte őt. Sem rokonszenves, sem karizmatikus nem volt, és a KGB-s múltja is kísérte. Én sem tudtam róla többet, de azok az emberek tolták a szekerét, akikben megbíztam. Később kezdtem megismerni őt, amikor már kezében volt a hatalom. Be kell, hogy valljam: eléggé naivan azt hittem, hogy az a társadalom, amely a kommunista rezsim bukásával nyerte el a szabadságát, nem veszítheti azt el olyan könnyen. Tévedtem.”
Borisz Jelcinről is határozott véleménye van a bátor filmjeivel külföldön is nevet szerzett rendezőnek. „Már nagyon beteg volt, amikor elnöki posztra segítette Putyint. Kormányzásának utolsó négy éve alatt már egy kollektív szervezet állt az ország élén. Erről a családról mindenki tudott, az irányította úgy a dolgokat, hogy Putyin kerülhessen az elnöki székbe. 1991-től 96-ig mindenesetre Jelcin a demokráciát építgette Oroszországban. Putyint végül is a demokraták, a liberális politikusok segítették hatalomra. Ez az ő hibájuk. Nem bíztak magukban. Olyan valakit kerestek, aki jól fogja irányítani az országot, és az orosz választók szemében is elfogadható személy lesz. Ezért is válogattak a fegyveres erők emberei között. Oroszország a csecsenföldi események miatt erőskezű vezetőre vágyott. Döntésükkel elsőként a liberálisok lettek a választások áldozatai. Létrehoztak egy robotot, az pedig ellenük fordult. Amint hatalomra került, Putyin ledöntött mindent, amire addig támaszkodhattak. A következő választások idején, 2004-ben már nem is volt ellenzék Oroszországban. Putyin vezetésével egyenes úton jutottunk el a katasztrófa szélére, még ha sokan úgy is gondolják: Oroszország újra talpra fog állni.”
A történtek miatt Vitalij Manszkij is felelősnek érzi magát, sőt, bűnösnek is, akárcsak az akkori demokraták. Ezért is készítette el a Putyin tanúit. Figyelmeztetni akarja vele a világot, hogy ami Oroszországban történt, az másutt is megtörténhet. „Már a nyugati politikusok sem igazán törődnek azzal, hogy a társadalom elé mindig magasabb célokat kell kitűzni – állítja. – A közhangulatot kihasználva próbálnak előnyhöz jutni a politikai csatatéren. Ez Donald Trumpról és Miloš Zemanról is elmondható. Zeman szerencsére már nem olyan fiatal, sok veszélyt, remélhetőleg, nem jelent már Csehország számára.”
Arra a kérdésre, hogy változott-e Putyin az elmúlt tizenkilenc év alatt, és miben változott ő, Vitalij Manszkij, a következő választ kapom: „Az orosz hatalmi gépezet élén talán még Jézus Krisztus is változna. Ki tudja, hova jutna az ország az ő irányítása alatt? Putyin után biztos jön valaki más, de az is csak egy újabb Putyin lesz. Én csak külsőleg változtam. Húsz évvel öregebb lettem. De közben emigráltam. Lettországban telepedtem le, ahol sokkal jobban érzem magam.”
Kemény, bátor, őszinte alkotás Vitalij Manszkij dokumentumfilmje. Benne a kor lenyomata és a figyelmeztetés is a jövőre nézve. Gyűjti is az elismeréseket szerte a világban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
