Putyin: Ukrajnát a gyarmatává tette a Nyugat, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják

Putyin: Ukrajnát a gyarmatává tette a Nyugat, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják

A nyugati országok gyarmatukká tették Ukrajnát, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják Oroszország ellen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében.

"A Nyugat évek óta szégyentelenül kiszipolyozza és kihasználja (Ukrajna) erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donyec-medencében, gyakorlatilag gyarmattá változtatta ezt az országot, és most cinikusan ágyútölteléknek, faltörő kosnak használja az ukrán népet Oroszország ellen, továbbra is fegyverrel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld oda, öngyilkos útra tereli az országot" – mondta az orosz vezető. (Persze Oroszország esetében is felmerül a mindenkori kijevi rezsimtől függetlenül, mint minden birodalomnál, hogy akár a cári, akár a szovjet időkben, akár azóta mindig teljesen "önzetlenül" kezelték-e a begyűjtött, illetve befolyási övezetükbe került népek országait. A demokratának aligha nevezhető tádzsik elnök például a Nyugat szemében hirtelen "hőssé" vált a Putyinnak tartott fejmosásával – a szerk.)

Hírdetés

Putyin azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy a "NATO agresszív bővítésével" szerinte "gyakorlatilag lerombolta a stratégiai stabilitás évtizedek alatt kialakított struktúráját". Azt állította, hogy a Nyugat, az alternatív fejlődési modellek elrettentése céljából törvénytelen szankciókat vezet be, a "színes forradalmak" technológiáit alkalmazza, és katonai konfliktusokat szít.

Az orosz elnök szorgalmazta, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a FÁK tagállamainak védelmi szervei egy, a jelenlegi kihívásoknak megfelelő biztonsági és együttműködési rendszert alakítsanak ki, de nem "valami mitikus íratlan szabályok", hanem kizárólag a nemzetközi jog és egymás érdekeinek tiszteletben tartása alapján. Rámutatott a folyamatos információcsere és a katonai-technikai együttműködés kiépítésének, a közös békefenntartó missziók, valamint a katonai kiképzés terén való együttműködés fontosságára.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »