Putyin: új rakétákkal bővíti arzenálját az orosz hadsereg

Negyven új interkontinentális ballisztikus rakétával bővül az orosz hadsereg nukleáris fegyverarzenálja még ebben az évben – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkva közelében rendezett, Hadsereg 2015 nevű nemzetközi haditechnikai fórum ünnepélyes megnyitóján, kedden.

Hangsúlyozta, hogy az új rakéták a technikailag legfejlettebb rakétavédelmi rendszereken is képesek lesznek áthatolni.

Putyin arról is beszélt, hogy a hadsereg hamarosan megkezdi annak a nagy hatótávolságú radartípusnak a tesztelését, amelynek feladata, hogy nyugati irányban figyelje a légteret.

Emellett közölte, hogy – az állami katonai fejlesztések keretében – a hadsereg más új haditechnikai eszközökkel is bővül, mint például a május 9-i győzelem napi parádén bemutatott új, orosz fejlesztésű Armata harckocsikkal és egyéb páncélozott harci járművekkel.

Hírdetés

Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint azt mondta a fórum alkalmával: "az az érzésünk, mintha a kollégáink a NATO tagországokból egy fegyverkezési versenybe hajszolnának bele minket".

Moszkva hétfőn jelezte, hogy veszélyes következményekkel járhat a NATO keleti szárnyának megerősítése Oroszország határai mentén. Az orosz külügyminisztérium a The New York Times című amerikai napilap vasárnapi írására reagált, miszerint egy a Pentagonban felmerült elképzelés szerint harckocsikat, tüzérséget és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzetet helyeznének el ideiglenesen a Baltikumban (Észtországban, Lettországban, Litvániában), valamint Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és esetleg Magyarországon. Litvánia és Lengyelország még aznap megerősítette, hogy már tárgyalnak az elképzelés rájuk vonatkozó részének megvalósításáról amerikai szövetségeseikkel.

"Reméljük, felülkerekedik a józan megfontolás, és megakadályozzák azt, hogy a helyzet Európában újabb katonai konfrontációba torkolljon, amelynek veszélyes következményei lehetnek" – figyelmeztetett közleményében az orosz külügyi tárca. Orosz vélemény szerint a harceszközök előretolt állomásoztatása ugyanis állandó katonai jelenlétet jelent, és ebben nincs gyakorlatilag jelentősége annak, hogy folyamatosan cserélik a technikát használó állományt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »