Putyin tanácsadója atomfegyverrel törölné le Európát a térképről

Putyin tanácsadója atomfegyverrel törölné le Európát a térképről

Szergej Karaganov, a Kreml befolyásos külpolitikai tanácsadója Tucker Carlson amerikai műsorvezetőnek adott interjújában vázolt fel rendkívül sötét jövőképet. A politológus kijelentette: ha az ukrajnai konfliktus nem zárul le, Oroszország egy-két éven belül atomcsapást mérhet európai országokra, konkrét célpontként Németországot, Nagy-Britanniát és Lengyelországot említette.

A 73 éves Karaganov, aki Borisz Jelcin és Vlagyimir Putyin mellett is dolgozott, úgy véli, az Egyesült Államok nem válaszolna katonailag egy ilyen akcióra. Arra a kérdésre, hogy mely országokat céloznák meg, határozott választ adott:

„A választásom Nagy-Britannia és Németország lenne. Németországnak kellene lennie az elsőnek, mert onnan ered a legrosszabb az európai történelemben.”

Hírdetés

A téma Vlagyimir Putyin esetleges meggyilkolásának következményei kapcsán merült fel. Karaganov szerint ebben az esetben Európát „le kell törölni a geopolitikai térképről”, mivel a kontinenst csupán egy „zavaró tényezőnek” tartja. Bár az atomfegyver bevetését bűnnek nevezte, hangsúlyozta: ha szükséges az „európai fenyegetés” elhárítása, meg fogják lépni. A nukleáris csapást szerinte konvencionális támadások előznék meg.

Hasonló fenyegetések rendszeresen elhangoznak az orosz állami médiában és politikai vezetők – köztük Dmitrij Medvegyev volt elnök – részéről, ám Karaganov most konkrét időkeretet és célpontokat is társított a retorikához.

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Alexander Kazakov, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »