Putyin: Oroszország megbízható partnere Indiának

Putyin: Oroszország megbízható partnere Indiának

2022. 07. 02.

Oroszországot India megbízható partnerének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében – közölte pénteken a Kreml.

A globális élelmiszerpiac “az egyes országok által elkövetett hibák és a Moszkva ellen elrendelt illegális (nyugati) szankciók” következtében megingott, azonban “Oroszország mindig is megbízható termelője és szállítója volt a gabonának, műtrágyáknak és energiahordozóknak, a többi között az indiai partnerek részére is” – hangsúlyozta az orosz elnök.

India az utóbbi hetekben jelentősen bővítette az orosz olaj behozatalát. Csak júniusban 1-1,2 millió hordó orosz nyersolaj érkezett naponta az ázsiai országba. Ez mintegy ötvenszerese annak, amit India az ukrajnai orosz hadműveletet megelőzően importált.

A közlemény szerint a mezőgazdasági termékek kereskedelme is jelentős mértékben növekedett a két ország között.

Modi vendégként részt vett a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) találkozóján, amelyen egyebek mellett hozzájárulását keresték egy ársapka bevezetésére az orosz olaj tekintetében.

Hírdetés

A G7-országok (Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Kanada, Franciaország, Japán és az Egyesült Államok) már korábban ígéretet tettek arra, hogy fokozatosan csökkentik az orosz energiahordozóktól való függőségüket, egyebek között az olajimport fokozatos megszüntetésével vagy betiltásával.

Az indiai kormányfő mindeddig nem foglalt állást a kérdésben.

Putyin egy bilaterális fórumon arról is beszélt, hogy a nyugati szankciók következtében elmélyültek Oroszország és Fehéroroszország kapcsolatai.

“Az úgynevezett kollektív Nyugat példátlan politikai és társadalmi nyomása arra ösztökél minket, hogy felgyorsítsuk az egyesítési folyamatot” – fogalmazott.

Mint mondta, ilyen módon közös erővel kívánják mérsékelni az illegális szankciók okozta károkat, és egyszerűbbé tenni a szükséges termékek gyártását, illetve új képességeket kifejleszteni és együttműködést kiépíteni a baráti országokkal.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »