Putyin óriáskoalíciót gründol az Iszlám Állam ellen

Irak és Irán is együttműködik a közös ellenség miatt, de Szíria és Szaúd-Arábia is ott van a szövetségesek között.

Az iraki hadsereg vasárnap bejelentette, hogy hírszerzési együttműködést kötött Oroszországgal, Iránnal és Szíriával az Iszlám Állam elleni harc érdekében – írja az Associated Press hírügynökség.

A szélsőséges iszlamista, Daeshnek is nevezett terrorcsoportosulásról szerzett információkat fogják megosztani egymással a felek. Irak és Irán korábban elég rossz szomszédsági viszonyt ápolt, ám az Iszlám Állam elleni harc közelebb hozta őket, egy ideje iráni parancsnokok vezetésével indultak síita irakiak harcba a terroristákkal szemben – írja az AP.

Oroszország – amely nemrég jelentette be, hogy katonai jelenlétével segíti Szíriát az Iszlám Állam ellen – elnöke, Vlagyimir Putyin Szaúd-Arábia királyával, Szalmán bin Abdel-Azízzal is tárgyalt telefonon. Az orosz elnöki hivatal szűkszavú közleménye szerint a telefonbeszélgetést Putyin kezdeményezte – közölte az MTI. A szeptember 16-i telefonbeszélgetés folytatásaként Putyin és Abdel-Azíz eszmét cserélt a közel-keleti térség biztonságáról, különös tekintettel a szíriai helyzet rendezésére. Szót ejtették továbbá az Iszlám Állam és más terrorcsoportok elleni harcban való hatékony nemzetközi együttműködés megszervezéséről – olvasható a Kreml tájékoztatójában.

Hírdetés

Eközben Franciaország is bejelentette, hogy miután eddig Irakban támadta az Iszlám Állam állásait, légicsapásait Szíriára is kiterjesztette.

Nyugati aggodalmak

Az orosz állam egyébként Aszadék régi szövetségese, de a katonai jelenlét növelése aggodalmakat váltott ki Nyugaton. A nyugati országok eddig azon az állásponton voltak, hogy csak Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásával, a mérsékelt ellenzék hatalomátvételével képzelhető el a válság rendezése. Ezen az állásponton van Szaúd-Arábia is, amely rész vesz az Iszlám Állam elleni légi hadjáratot folytató, amerikaiak vezette katonai koalícióban. A Nyugat és Rijád is attól tart, hogy Oroszország nemcsak az Iszlm Állammal, de Aszad mérsékelt ellenlábasaival is szembeszáll.

A szíriai rendezés kérdése várhatóan előtérbe kerül az ENSZ-közgyűlés jövő heti általános vitájában, amelyen hétfőn beszédet mond Vlagyimir Putyin is. Felszólalását feszült várakozás előzi meg. Az orosz elnök várhatóan az Iszlám Állam elleni közös harc mellett fog síkraszállni, és körvonalazza ezzel kapcsolatos tervét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »