Moszkva kétségbeesetten próbálja megmenteni az összeomlóban lévő amerikai–orosz kapcsolatokat. A The Moscow Times értesülései szerint a Kreml sietve küldte Washingtonba főtárgyalóját, Kirill Dmitrijeget, hogy megpróbálja elsimítani a feszültségeket Donald Trump amerikai elnökkel.
Az utazás időzítése nem véletlen: Trump nemrégiben újabb szankciókat rendelt el az orosz olajóriások, a Rosznyefty és a Lukoil ellen, valamint lemondta a korábban tervezett budapesti csúcstalálkozót Vlagyimir Putyinnal. A CNN és az orosz RIA Novosztyi forrásai egyaránt megerősítették Dmitrijev washingtoni érkezését.
A 49 éves tárgyaló, aki a Harvardon és a Stanfordon tanult, a Reutersnek adott interjúban megerősítette, hogy az Egyesült Államokban tartózkodik. Azt állítja, hogy találkozója „régóta tervezett”, és az amerikai fél annak ellenére sem mondta le, hogy a két ország viszonya mélypontra süllyedt. Dmitrijev azonban nem árulta el, kivel tárgyal majd. A Axios portál szerint szombaton Miamiban találkozik Steve Witkoff üzletemberrel, Trump egyik megbízottjával.
Dmitrijev nemcsak szakmai, hanem személyes szálakkal is kötődik a Kremlhez: felesége Vlagyimir Putyin fiatalabb lányának, Jekatyerina Tihonovának közeli barátnője. Ez a kapcsolat különösen kényes helyzetben teheti a főtárgyalót, hiszen Moszkva és Washington viszonya az utóbbi hónapokban mélypontra zuhant.
Trump egyre inkább meg van győződve arról, hogy Putyin nem őszinte a tárgyalásokon. Az amerikai elnök környezetéből kiszivárgott információk szerint minden alkalommal, amikor Trump és Putyin beszél, néhány napon belül újabb orosz támadás éri Ukrajnát.
Dmitrijev február óta tagja a Kreml tárgyalócsapatának, Jurij Usakov elnöki tanácsadó és Szergej Nariskin hírszerzési vezető mellett. Már áprilisban is járt Washingtonban, ahol közös amerikai–orosz gazdasági projekteket próbált előmozdítani – az északi-sarki fejlesztésektől kezdve a ritkaföldfém-kitermelésen át egészen egy szürreális ötletig: egy víz alatti alagút megépítéséig Csukotka és Alaszka között.
Most azonban nem gazdasági ötleteket, hanem politikai túlélést kell kínálnia. Putyin és Trump kapcsolata a háború és a szankciók árnyékában soha nem volt ennyire törékeny. Dmitrijev washingtoni útja minden bizonnyal az utolsó kísérlet, hogy a Kreml megakadályozza a teljes diplomáciai szakítást.
ČTK
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


