Putyin megmondta – nem vették komolyan – rövid lapszemle

Amerika és európai bábfigurái azt hitték Putyin ölbe tett kézzel nézi végig, hogyan lehetetlenítik el Oroszországot – tévedtek

Deák András György, az MTA kutatója szerint a Nyugat annyiban félreismerte az oroszokat, hogy nem vették komolyan nyilatkozataikat. Az oroszok elmondták: ha rajtuk múlik, az ENSZ keretei között maradnak, de ha mások nem tartják be a szabályokat, úgy ők sem fogják.

Ilyen szabálysértésként értelmezték, hogy az Egyesült Államok 2003-ban megszállta Irakot, hogy elősegítette a grúz változásokat és a 2004-es ukrán narancsos forradalmat. Miután pedig Koszovót a legtöbb nyugati állam elismerte, Oroszországban erősödött a meggyőződés, hogy az USA egyoldalúan átrajzolja az országhatárokat, és expanzív politikát folytat.

Az orosz elnök erre reagálva két erős jelzést küldött. A 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián Putyin burkoltan jelezte: ha a szabálysértés a norma, akkor ők is meg fogják sérteni azokat. Amikor pedig a 2008-as NATO-csúcstalálkozón Bushék belevetették a napirendbe a grúz és az ukrán NATO-csatlakozást, a találkozóra meghívott Putyin zárt ülésen elmondta: ha az ukránokat beleerőltetik a szövetségbe, akkor az ország akár szét is eshet.

Hírdetés

A 2004-es ukrán narancsos forradalom idején Putyin finomabb eszközökkel dolgozott. Bízott abban, hogy ezt a választást ugyan elbukta, de az ukrajnai nyugatos romantika lecsillapodik, az ukránok rájönnek, hogy senkinek sem kellenek, a nyugat nem finanszírozza az országot.

Ez valamennyire be is igazolódott, ugyanis Juscsenko megbukott, és újra jött az oroszbarát Janukovics. Akkor jött a következő fordulat, amikor 2013 decemberében az oroszok a létező legjobb gazdasági ajánlatot – több mint 30 százalékos engedmény a gáz árából, és egy 15 milliárd dolláros hitelkeret – letették Ukrajnának, csak hogy az ne lépjen be az EU szabadkereskedelmi övezetébe és ezzel a nyugati érdekkörbe.

Janukovics bukása után Putyin pedig így gondolkodhatott: „Nem kellett a legjobb ajánlatom. Újra megcsináljátok azt, amit 2004-ben. Hogyan állok így a választóim elé?” Az orosz elnök ezt követően félretolta a nyugattal való gazdasági kapcsolatokat. A prioritás az lett, hogy „Ukrajnát nem engedjük”. Putyin célja a konföderatív Ukrajna, olyan alkotmányos rendszerrel, amely garantálja, hogy nem lesz NATO-tag.

Haszon Magazin


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »