Putyin megdorgálta Netanjáhut, amiért a szíriai kormánycsapatokat gáztámadással vádolja

Putyin megdorgálta Netanjáhut, amiért a szíriai kormánycsapatokat gáztámadással vádolja

A szíriai Idlib kormányzóságbeli, kedd reggeli, közel száz halálos és mintegy négyszáz sebesült áldozatot követelő vegyi támadást (vagy a harcigáz levegőbe kerülését) Izrael természetesen a damaszkuszi törvényes kormány elleni diplomáciai támadásra használta föl. Ma reggel Binjámin Netanjáhu felhívta telefonon Vlagyimir Putyint, s azonnal megvádolta Bassár el-Ászád elnököt a vegyi fegyver bevetésével. Putyin azonban megdorgálta az izraeli miniszterelnököt, s figyelmeztette, hogy a vizsgálat lezárulása előtt felelőtlenség és minden alapot nélkülöz az ilyen vádaskodás – jelenti az izraeli Válláh!Hádásot hírportál.

A Bassár el-Ászád szíriai elnök és kormánycsapatai ellen szurkolóknak ugyancsak jól jött az Idlib kormányzóság területén tegnapelőtt történt harcigáz-támadás, pontosabban a gyilkos szarin gáz levegőbe kerülése. A fél világ terroristái ellen küzdő El-Ászád elnök bukására váró, jórészt cionista véleményformálók ugyanis időközben telekürtölték a sajtót, hogy micsoda tömeggyilkos, háborús bűnös a szíriai elnök, akinek a fegyverek elhallgatása után mindenképpen távoznia kell az arab ország politikai életéből. Közben összehívták az ügyben az ENSZ Biztonsági Tanácsát is, nálunk pedig mások mellett Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő elfogulatlan szakértését hallhattuk a Kossuth Rádió tegnap esti Ütközőjében. Gyarmati egyértelműen, ellenmondást nem tűrően vádolta Bassár el-Ászádot háborús bűncselekmény elkövetésével (érdemes visszahallgatni a világhálón.)

Hírdetés

A Kossuth Rádió tegnapi Krónikájában a másik meghívott szakértő, a közel-keleti térséget jól ismerő, az utóbbi időkben a handabandázók által kissé háttérbe szorított N. Rózsa Erzsébet volt, aki időnként megjegyezte, hogy várjuk meg a független vizsgálódók jelentését. Gyarmati pedig becsmérlően szólt arról az orosz hírről, miszerint a mintegy száz ember halálát okozó, illetve négyszáz személy sebesülését előidéző vegyi támadást nem a szíriai kormánycsapatok hajtották végre, hanem az történt, hogy a dzsihadista En-Nuszrá Front terroristái a kormány légiereje által támadott hadi objektumokban tárolták a vegyi fegyvert.

Ma azonban érdekes fordulat következett be az ügyben, miután az elmúlt évtizedekben a Közel-Keleten nem egyszer háborús bűncselekményeket elkövető Binjámin Netanjáhu izraeli kormányfő telefonon értekezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Netanjáhu természetesen azonnal előhozakodott a drámai fejleménnyel, miszerint El-Ászád vegyi fegyvert vetett be Szíriában a „felkelők” ellen. Putyin viszont valósággal megdorgálta a zsidó miniszterelnököt, mondván, hogy a vizsgálat befejezése előtt ilyesmit állítani felelőtlenség, s egyelőre a vád minden alapot nélkülöz. Az orosz elnök ma délelőtt telefonon megismételte Netanjáhunak azt a korábban már megismert orosz állítást is, miszerint a szarin nevű harcigáz akkor kerülhetett a légtérbe, amikor a szíriai légierő támadta az iszlamisták fegyverraktárát az Idlib tartománybeli Hán Sájhún nevű településen.

El-Kudszi – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »