Putyin: Lenin romba döntötte Oroszországot – a világforradalom nem kellett volna

Putyin: Lenin romba döntötte Oroszországot – a világforradalom nem kellett volna

Vlagyimir Putyin a Kurcsatov Atomkutató Intézet vezetőjének szavaira reagálva fejtette ki véleményét a tudománnyal és oktatással foglalkozó elnöki tanács ülésén. Az orosz elnököt gyakorta csesztetik azzal, hogy kommunista-posztszovjet nosztalgiát ápol ezért különösen érdekes a mostani nyilatkozata.

Mihail Kovalcsuk méltatta Leninnek azt a képességét, hogy emberek millióinak gondolkodását tudta befolyásolni. Mint mondta, ilyen jól szervezettnek kellene lennie a tudománynak is.

„Lenin atombombát helyezett el az Oroszországnak nevezett épület alá, és ez a bomba aztán felrobbant”

– vágott vissza bosszúsan Putyin, aki szerint

Hírdetés

nem volt szükség a néhai szovjet vezető által meghirdetett világforradalomra sem.

Lenin az orosz óriásbirodalomban az 1917-es októberi forradalommal alapozta meg a kommunista uralmat. Putyin már 2005-ben

a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte ennek a birodalomnak az összeomlását.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő később közölte, hogy a Leninről mondottak az államfő magánvéleményének minősülnek. Mint mondta, nincsenek arra vonatkozó tervek, hogy eltávolítsák Lenin holttestét a Vörös téri mauzóleumból.

Birodalom épül a Nyugattal szemben


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »