Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja egy szaúd-arábiai befektetési konferencián kijelentette, hogy az ukrajnai háború egy éven belül véget érhet. Erről a Reuters hírügynökség számolt be.
Dmitrijev azután szólalt fel, hogy a múlt hétvégén találkozott Donald Trump amerikai elnök kormányának képviselőivel az Egyesült Államokban. Látogatására Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tervezett találkozójának elhalasztása után került sor.
„Biztosak vagyunk abban, hogy a béke útján járunk, és béketeremtőkként ezt el kell érnünk” – mondta Dmitrijev. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy éven belül békét elérni Ukrajnában, Dmitrijev így válaszolt: „Azt hiszem, igen.” Az orosz különmegbízott az Egyesült Államokban tartózkodva azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország és az USA közel áll a háború „diplomáciai megoldásához”.
A különmegbízott a befektetési konferencián kiemelte az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Oroszország – mint a világ legnagyobb természeti erőforrás birtokosainak – közötti együttműködést. Elmondása szerint egy ilyen együttműködés növelné a biztonságot a világban.
„Az emberek jelenleg arra a regionális konfliktusra összpontosítanak, amely Oroszország körül létezik, de mi nem akarjuk, hogy az egy nagyobb konfliktussá eszkalálódjon. Ezért jobban kell cselekednünk, mint eddig, nem rosszabbul” – tette hozzá Dmitrijev.
Reuters, Körkép.sk
Nyitókép forrása: AP photo
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


