"Putyin kitessékeli Iránt Szíriából", örvendezik az ebben érdekelt sajtó – jó eséllyel hiába

"Putyin kitessékeli Iránt Szíriából", örvendezik az ebben érdekelt sajtó – jó eséllyel hiába

Július közepén Helsinkiben került sor az első Putyin-Trump hivatalos csúcsra, amelyen a megbeszélés egyik fontos témája a közel-keleti helyzet, s azon belül az iráni fegyveres erők szíriai tartózkodása volt. Jó egy hónap múltán „az amerikai kormányzathoz közelálló, a megbeszélésekbe beavatott hivatalos” személy a Bloomberg amerikai hírügynökségben elérkezettnek látta „kiszivárogtatni” azt, amit Oroszország tel-avivi nagykövetének egyik nyilatkozatára hivatkozva két héttel ezelőtt már mi is megírtunk: Moszkva nehezen kivitelezhetőnek tartja a perzsák kitessékelését Szíriából.

Amint arról korábban beszámoltunk, Anatolij Viktorov, Oroszország izraeli nagykövete július végén egy televíziós interjúban kijelentette: az iráni katonák és tanácsadók a törvényes szíriai kormány, személy szerint Bassár el-Ászád elnök meghívásának eleget téve, segítségnyújtás céljából, tehát legitim módon tartózkodnak az arab ország területén. Az izraeli tévériporter kérdésére válaszolva az orosz diplomata azt is leszögezte, hogy az említett okok miatt Moszkvának nem áll módjában Szíria elhagyására ösztökélni a perzsákat. Meg kell jegyezni, hogy Viktorov nagykövet ezt a nyilatkozatát jó két héttel a Putyin-Trump helsinki csúcs után adta az izraeli tévécsatornának, tehát akkor már tudomása lehetett Putyinnak az irániak Szíriában való állomásozásáról alkotott véleményéről.

Nagy a valószínűsége annak, hogy az oroszok valóban nem hajlandók a zsidók csicskásaként kitessékelni az irániakat Szíriából, hiszen a perzsa katonák és tanácsadók az azóta ellenük irányuló állandósult izraeli légitámadások ellenére is ott állomásoznak. Az oroszok és a szíriaiak nem nagyon beszélnek az irániak további tartózkodásáról vagy az esetleges távozásukról, ami arra utalhat, hogy a perzsák így vagy úgy, de végül maradnak. Izrael és Amerika ezért a látszólagos csend megtörése, pontosabban a zavarkeltés szándékával elérkezettnek látta az időt az alá nem támasztott hírek sajtóbeli „kiszivárogtatására”.

Hírdetés

A cionistákkal és Izraellel egyáltalán nem azonosítható, az elmúlt hónapokban már Magyarországról is több hazugságot terjesztő Bloomberg amerikai hírügynökség ma „az Egyesült Államok kormányzatához közelálló hivatalos” (sic!), ám nevének elhallgatását kérő személyre hivatkozva cikket jelentetett meg a következő főcímmel: „Trump és Putyin egyetértett abban, hogy Iránnak távoznia kell Szíriából, mondja egy hivatalos személy”. Az izraeli lapok, hírportálok természetesen kiemelt helyen közlik a „szenzációs” hírt, miszerint Putyin egyetért Trumppal abban, hogy Iránnak ki kell vonulnia Szíriából. Sőt, a Likudhoz közelálló Jiszráél Há-Jom (Izrael Ma) című hírportál, igaz, idézőjelbe téve, még a Bloomberg hírét is elferdítve, főcímben egyenesen ezt írja: „Trump és Putyin megegyezett Irán Szíriából történő kivonásáról”. A kacsa tehát szárnyra kapott…

De nézzük, milyen fontos részletet tudott meg a Bloomberg újságírója az „USA kormányzatához közelálló hivatalos személytől.” A helsinki csúcson a két elnök „elvileg megegyezett” abban, hogy az iráni fegyveres erőket ki kell vonni Szíriából, írja a Bloomberg. A lényeg azonban a hír folytatásában rejlik, mert az amerikai kormányzat hivatalos személye azt is hozzáfűzte: Moszkva azonban úgy véli, hogy „az iráni fegyveres erők Szíriából történő kivonása nem lesz könnyű feladat”. (Pontosan erről beszélt a tel-avivi orosz nagykövet is mintegy két héttel ezelőtt az izraeli tévében – H. J.)

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »