Putyin is szeret nagyot mondani: „az orosz gazdaság az első Európában”

A szankciók ellenére Oroszország gazdasága vásárlóerő-paritáson számolva Európában az első helyre került, megelőzve Németországot, a világon pedig az ötödik – Kína, az Egyesült Államok, India és Japán után – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Habarovszkban egy távol-keleti vállalkozókkal megtartott találkozón.

"Egy főre számítva még mindig igyekeznünk kell. Ezért van még min dolgoznunk" – ismerte el, hozzáfűzve, hogy "nem a lakosság van a GDP-ért, hanem a GDP van a lakosságért".

Putyin szerint Oroszország GDP-növekedése 2023-ban meghaladhatja a 4 százalékot (a korábbi becslés 3,5 százalék volt). Ugyanakkor, mint mondta, a szankciók által kiváltott visszaesés 2022-ben a jósoltnál kisebb, 2,1 helyett 1,2 százalékos volt.

Az orosz elnök magasnak nevezte a 16 százalékos irányadó kamatrátát, amely szerinte "átmeneti jellegű". Azt jósolta, hogy ez csökkeni fog, "amint az inflációval kapcsolatos kérdések megoldódnak".

Hírdetés

Úgy vélekedett, hogy az inflációs helyzet "hamarosan javulni fog", Oroszország el fogja érni a célszámokat.

A belföldi turisztikai programról szólva azt mondta, hogy ez már "működik és eredményeket hoz". Sürgette ezen belül az étteremhálózatok fejlesztését.

"Fejlesztenünk kell a Kuril-szigetek turisztikai klaszterét. Azt mondják, nagyon érdekes ott. Én sajnos még nem jártam ott, de mindenképpen el fogok menni" – ígérte Vlagyimir Putyin a Japán által vitatott hovatartozású szigetcsoportról szólva Habarovszkban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »