Putyin figyelmeztette Macront és Scholzot, hogy „veszélyes” fegyvert szállítani Ukrajnának

Putyin figyelmeztette Macront és Scholzot, hogy „veszélyes” fegyvert szállítani Ukrajnának

Putyin szombat reggel beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral – írja a BBC nyomán a HVG.hu. Az orosz közölte a két vezetővel, hogy Ukrajnának fegyvereket szállítani „veszélyes”, és figyelmeztetett „a helyzet további destabilizálódásának és a humanitárius válság súlyosbodásának kockázatára” – közölte a Kreml.

Putyin azt is elmondta, hogy kész keresni a módját annak, hogyan lehetne elszállítani az ukrán kikötőkben Moszkva katonai hadjárata alatt elakadt gabonát. „Oroszország készen áll arra, hogy segítsen megtalálni a gabonakivitel akadálytalan lehetőségeit, beleértve az ukrán gabona exportját a fekete-tengeri kikötőkből” – közölte a Kreml.

Hírdetés

„Az orosz műtrágya és mezőgazdasági termékek kínálatának növelése szintén segítene csökkenteni a globális élelmiszerpiaci feszültségeket, amihez természetesen a vonatkozó szankciók feloldására van szükség” – ezt is mondta Macronéknak Putyin a Kreml szerint. „Különös figyelmet” fordítottak az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokra, „amelyek Kijev hibájából befagytak” – közölte a Kreml. „Vlagyimir Putyin megerősítette az orosz fél nyitottságát a párbeszéd újrafelvételére” – zárult a Kreml közleménye.

(hvg.hu)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »