Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan is felmondta azt az Egyesült Államokkal kötött fegyverminőségű plutónium ártalmatlanításáról szóló kulcsfontosságú megállapodást. A lépés tovább erodálja a két atomhatalom közötti, egyre fogyatkozó nukleáris biztonsági egyezményeket.
Az október 27-én közzétett rendelet értelmében Oroszországot már nem köti a 2000-ben aláírt Plutónium Kezelési és Ártalmatlanítási Megállapodás (PMDA). Ez a szerződés mindkét felet 34 tonna plutóniumfelesleg – amely több ezer atomtöltet előállítására elegendő – felszámolására kötelezte. A cél az volt, hogy az anyagot civil atomerőművekben használható MOX-üzemanyaggá alakítsák, csökkentve a fegyverek elterjedésének kockázatát.
Moszkva már 2016-ban felfüggesztette részvételét, azzal vádolva Washingtont, hogy nem teljesíti vállalásait. Akkor Putyin a lépést „barátságtalan amerikai lépésekre” és a krími annexió miatti szankciókra hivatkozva indokolta.
A PMDA felmondása egy szélesebb tendenciába illeszkedik. Putyin 2022 végén felfüggesztette a START rakétaszerződést (amelynek jövő februárban kellene megújulnia), 2023 májusában pedig kilépett az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló egyezményből.
A helyzetet súlyosbítják a legújabb feszültségek. Miután Donald Trump amerikai elnök Tomahawk rakétákat ígért (vagy épp nem zárkózott el átadásuktól) Ukrajnának és olajszankciókat vetett ki orosz cégekre, Putyin erre reagálva bejelentette az új, atomképes Bureszvesztnyik cirkálórakéta tesztjét. Az orosz elnök emellett lazított az ország nukleáris doktrínáján, és fegyvereket telepített Fehéroroszországba. Elemzők szerint a fegyverzet-ellenőrzési keretrendszerek összeomlása zajlik, miközben mindkét fél modernizálja nukleáris arzenálját.
Körkép.sk, Intellinews
Nyitókép forrása: Mesterséges intelligenciával készített tartalom
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


