Putyin Erdogannal tárgyal Ankarában

Putyin Erdogannal tárgyal Ankarában

ANKARA. Vlagyimir Putyin orosz elnök munkalátogatás keretében Recep Tayyip Erdogan török államfõvel tárgyal ma Ankarában.

A török államfõi hivatal sajtóosztályának közleménye szerint a két vezetõ Erdogan elnöki palotájában találkozik majd egymással.

A TRT Haber állami hírtelevízió értesülése alapján a megbeszélés elsõdleges témái a Szíriában kialakítandó biztonsági övezetek, az észak-iraki kurdok szeptember 25-i függetlenségi referenduma, valamint az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer lesznek. Erdogan és Putyin hétfõi telefonbeszélgetésük során mindketten egyetértettek Szíria és Irak területi egységének megõrzésében.

Hírdetés

A szíriai biztonsági övezetek létrehozásáról az érvényben lévõ általános tûzszünetért kezeskedõ Moszkva, Ankara és Teherán az asztanai béketárgyalások legutóbbi fordulóján, szeptember közepén állapodtak meg. Az viszont még nem tisztázott, hogy a kijelölt területeket, amelyek a Damaszkusztól keletre fekvõ Kelet-Gúta térségére, Idlíb tartományra, valamint Homsz tartomány északi felének, illetve Latakia, Aleppó és Hama tartományok meghatározott részeire terjednek ki, mely államok fogják ellenõrizni.

Törökország, valamint Oroszország és Irán ugyanakkor ellentétes oldalon áll a konfliktusban. Moszkva és Teherán Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán avatkozik be, Törökország pedig a felkelõk támogatására indított hadmûveletet tavaly nyáron a szomszédos arab ország északi részében.

Oroszország és a NATO-tag Törökország szeptember közepén írta alá az Sz-400-as (Triumf) típusú orosz légvédelmi rakéták megvásárlásáról szóló szerzõdést, Ankara pedig már ki is fizette az elõleget. Erdogan a lépést követõen a NATO-tagállamokhoz címezve szavait kijelentette: Törökország maga rendelkezik arról, milyen módon szavatolja saját biztonságát.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »