Putyin elrendelte az orosz haderő fő részének kivonását Szíriából

Putyin elrendelte az orosz haderő fő részének kivonását Szíriából

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Moszkvában elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő részének kivonását.

Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.

Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.

„Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit. Úgy gondolom, a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – jelentette ki.

Hírdetés

Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével.

Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt Aszaddal.

Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezésére nem terjedt ki.

A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »