Putyin elérheti, hogy az amerikaiak kivonuljanak Szíriából

Putyin elérheti, hogy az amerikaiak kivonuljanak Szíriából

Donald Trump amerikai elnök abban reménykedik, hogy sikerül megállapodásra jutni Vlagyimir Putyin orosz államfővel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai fegyveres erők elhagyhassák Szíriát – derült ki a CNN beszámolójából. Trump szerint a kivonulás olyan gyorsan kell történjen, “amilyen gyorsan csak lehet”.

A két vezető július 16.-án találkozik Helsinkiben, ahol az Egyesült Államok és Oroszország viszonya mellett számos nemzetközi kérdést megvitatnak, beleértve a szíriai és ukrán helyzetet is. A CNN azt írja, Trump egy olyan megállapodást akar kötni az orosz államfővel, ami alapján rendkívüli zónákat hoznának létre Szíria délnyugati részén. A beszámoló szerint ez lehetővé tenné, hogy az amerikai fegyveres erők zavartalanul elhagyják Szíriát, “amilyen gyorsan csak lehet.”

A CNN szerint az amerikai javaslatnak gyakorlatilag az lenne a lényege, hogy szüntessenek be minden harcot azokban a régiókban, ahol a szíriai kormányerők folytatnak offenzívát, és a terroristák menekülnek. További célnak nevezték annak megakadályozását, hogy az iráni hadsereg hídfőállást építsen ki Szíriában.

Trump beiktatása óta elsőként áprilisban beszélt arról, hogy az amerikai fegyveres erők nemsokára megkezdenék a kivonulást Szíriából. Kijelentését azonban a Pentagon részéről semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg.

Hírdetés

Az elnök közlése szerint ezeket a terveket először megvitatná a koalíció szövetségeseivel, és a térség országaival. A lap szerint ez a kérdés csütörtökön a jordán királlyal tartott találkozón is felmerült.

2017. december 22.-én Szíria ENSZ-nagykövete, Bashar Al-Jaafari a török és amerikai katonák jelenlétét agressziónak nevezte, és felszólította a két ország fegyveres erőit, hogy azonnal és feltétel nélkül hagyják el az országot.

A szíriai külügyminisztérium korábban már számos alkalommal felszólította az amerikai fegyveres erőket, hogy hagyják el az országot. Ezt az Egyesült Államok mindeddig – többszöri felszólítás ellenére – nem tette meg.

Korábban Bashar Al-Assad, Szíria demokratikusan választott vezetője szintén egyértelműen kijelentette, hogy az amerikai fegyveresek engedély nélkül, megszálló erőként vannak jelen az országban.

Hidfo.ru


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »