Putyin betegsége: Ellenkező eredményt ért el az orosz biztonsági szolgálat körlevele

Putyin betegsége: Ellenkező eredményt ért el az orosz biztonsági szolgálat körlevele

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) körlevelet küldött ki regionális hivatalaiba, amelyben megpróbálta cáfolni a Vlagyimir Putyin állítólagos halálos betegségéről szóló pletykákat. A körlevél azonban állítólag ellenkező hatást váltotta ki, és az FSZB számos regionális igazgatója ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy Putyin valóban súlyos betegségben szenved.

A pravda.sk portál szerint a Sky News televízió arról számolt be, hogy Putyin egészségi állapotával kapcsolatban már több éve találgatások merültek fel, amelyek azóta, hogy katonai inváziót indított Ukrajna ellen, méginkább felerősödtek.

A New Lines amerikai magazin közleménye szerint az orosz biztonsági szolgálat központi vezetése a közelmúltban egy „szigorúan titkos körlevelet” küldött ki valamennyi oroszországi kirendeltségére, amelyben arra buzdították a kirendeltségek igazgatóit, hogy „ne higgyenek az elnök halálos betegségéről szóló pletykáknak”.

Példátlan felszólítás – ellenkező hatással

A Bellingcat főnyomozója, Christo Grozev bolgár újságíró szerint az igazgatók további utasítást kaptak, hogy cáfolják az ilyen jellegű pletykákat, amelyek az FSZB regionális irodáiban terjedhetnek. Egy meg nevezett forrásra hivatkozva az FSZB egyik regionális központjából, Grozev azonban azt állítja, hogy a példátlan felhívás pont az ellenkező hatást érte el.

Hírdetés

Az FSZB tisztviselőinek többsége ugyanis ezek után úgy véli, hogy Putyin valóban súlyos betegségben szenved, amit az ügynökség vezetőségének tagadnia kell.

Átadhatja a hatalmat?

Mindezek kapcsán elindult a találgatás arról is, bajon Putyin átadja-e a hatalmat. A Sky News arra is rámutat, hogy ezeket a Putyin egészségi állapotára vonatkozó állításokat nem lehet ellenőrizni. A New Lines szerint 

a hasonló pletykák terjesztése azoknak kedvezhet Oroszországban, akik esetleg szeretnék Putyint a politikai hatalomból félreállítani.

A közelmúltban több nyugati média is olyan meg nem erősített hírekről számolt be, hogy Putyin rákos betegség miatt műtéten eshetett át, ezért átmenetileg átadhatja a hatalmat egy másik magas rangú tisztviselőnek, aki állítólag Nyikolaj Patrusev, az Orosz Föderáció befolyásos Biztonsági Tanácsának titkára és az FSZB egykori igazgatója  lehetne – írja a pravda.sk szerint a Daily Mail.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »