Putyin: az emberiség ismét a barlangban találhatja magát

Veszélyt jelentene a civilizációra a szénhidrogénekről való teljes lemondás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai befektetői tanácskozáson.

„Nézetem szerint abszolút furcsa az olyan tiszta szénhidrogén ignorálása, mint amilyen a gáz. Amikor ilyen elképzeléseket hirdetnek, úgy tűnik nekem, hogy az emberiség ismét a barlangban találhatja magát, de csak amiatt, mert nem lesz mit fogyasztania” – mondta Putyin.

Az orosz vezető szerint nem lehet a hagyományos energia leépítésével pusztán a nap, a szél, avagy az árapály erejére építeni.

„Ma olyanok a technológiák, hogy szénhidrogén-nyersanyagok, atomenergia és vízenergia nélkül az emberség nem képes a túlélésre és a civilizáció fenntartására” – hangoztatta.

Hírdetés

Hozzátette, hogy ettől még elkerülhetetlenül szükség van az eszközök összpontosítására a megújuló energiaforrások fejlesztésére „amelyek évezredekig megóvják a természetet az eljövendő nemzedékek számára”.

Közölte, hogy Oroszország a palaolaj kitermelésében sosem fogja a mai műszaki színvonalon álló, környezetszennyező, „barbár eszközöket” alkalmazni. Elmondta azt is, hogy orosz részről nem prognosztizálnak jelenős növekedést az amerikai palaolaj-kitermelésben.

Bejelentette, hogy Moszkva az olajpiac stabilitása érdekében részese marad az OPEC+ együttműködésnek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »