Putyin a nyugati elitnek: Vége a játéknak

Joseph Candel: Sok ember szeretné tudni, hogy Putyin vajon tényleg az Új Világrend ellen dolgozik vagy ő is csak egyike a beavatott játékosoknak, és éppen úgy utasításra teszi a dolgát, mint kollégái, akiket a világkormány felállításán dolgozó elit céljai megvalósítása érdekében mozgat a globális sakktáblán.

Tudjuk, hogy Oroszország fontos tagja a BRICS államoknak, amely immár saját valutaalappal és központi bankkal rendelkezik, és azon igyekszik, hogy elszakadjon a világ jelenlegi valutarendszerétől. De vajon tényleg ennyire függetlenül ténykednek?

Véleményem szerint inkább arról lehet szó, hogy a globalisták a BRICS államokat használják az amerikai dollár meggyengítésére. Ezek az országok egymás között már más valutákban kereskednek és hamarosan olajszerződéseiket is más fizetőeszközben fogják teljesíteni. Oroszország a világ egyik legnagyobb olajexportőre és mint ilyen, már egy ideje azon van, hogy minden dollártartalékától megszabaduljon. A legtöbb szakértő úgy látja, hogy amint a világ többi országa is követi példáját, a petrodollárnak vége.

A kérdés tehát, hogy Putyin a globalistáknak akar keresztbetenni vagy a BRICS egyik vezető országaként a terv egyik fontos részének kivitelezésében segít a dollár és az Egyesült Államok meggyengítésével és a világkormányhoz való csatalakozásának előkészítésével?

Ismert tény továbbá, hogy Henry Kissinger, a globalisták egyik fontos frontembere, rendszeresen találkozik Putyinnal és a hírek szerint igen jó barátok. Tudjuk, hogy a háttérhatalom a háborúk, gazdasági válságok, katasztrófák, a terrorizmus és egyéb problémák segítségével próbál egy olyan irányított káoszt kialakítani a világban, amire a megfelelő pillanatban, amikor már senki nem lát kiutat a helyzetből, megadhatják az előre elkészített választ.

Mindenki döntse el maga, hogy Putyin milyen szerepet játszik ebben a tervben, tudva, hogy idővel a válasz egyértelműen kirajzolódik majd azok számára, akik követik az idők jeleit. Putyinnak az alábbi cikkben részletezett legújabb beszéde mindenképpen említésre méltó és valószínűleg jelentőségteljes, helyes értelmezése azonban csak a fenti kérdések figyelembevételével lehetséges.

Forrás: zerohedge.com

Az angolul beszélő világ nagy része valószínűleg kimaradt Putyin Szocsiban elhangzott legújabb beszédéből, illetve, akik értesültek is róla sem biztos, hogy első hallásra felfogták annak jelentőségét.

A nyugati média mindenesetre mindent megtett, hogy ne vegyen róla tudomást, vagy kiforgatva tálalja annak tartalmát. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol Putyinról (a Nap és a Hold sem a mi véleményünk kedvéért létezik), valószínűleg Churchill 1946. március 5-én elhangzott „Vasfüggöny” beszéde óta a legjelentősebb politikai beszéd hangzott el Szocsiban.

Putyin kijelentette, hogy a játékszabályok mostantól megváltoznak.

Mostanáig a nemzetközi politikát a következő szabályok szerint játszották:

A politikusok nyilvános kijelentéseket tettek, hogy ezekkel fenntartsák a nemzeti szuverenitás kellemes látszatát, ami kizárólag propaganda célokat szolgált, hiszen nem valós szuverenitásról beszélünk, hanem olyasmiről, aminek semmi köze a nemzetközi politika lényegéhez. Eközben titkos vagy zárt ajtós tárgyalásokon meghozták a valós döntéseket és megtárgyalták a követendő irányokat.

Hírdetés

Korábban Putyin is ezen szabályok szerint játszott, cserébe csupán annyit várt, hogy Oroszországot egyenrangú félként kezeljék. Mivel ilyen irányú reményei szertefoszlottak, bejelentette, hogy a játéknak vége, ezzel végeredményben megszegve a nyugat által felállított tabut, nyíltan, az elit klánok és politikai vezetők feje felett szólva az emberekhez.

Egy orosz blogger, Chipstone a következők szerint foglalta össze Putyin beszédét:

1. Oroszország nem játssza tovább ezeket a játékokat és nem folytat titkos, zárt ajtós tárgyalásokat apró-cseprő ügyekben. Oroszország ezzel szemben készen áll a komoly párbeszédre és megállapodásokra, amennyiben azok a kollektív biztonságot szolgálják, igazságosak és mindkét fél érdekeit figyelembe veszik.

2. A globális kollektív biztonság valamennyi rendszere romokban hever. Nincsenek többé nemzetközi biztonsági garanciák, az ezeket elpusztító entitást pedig Egyesült Államoknak hívják.

3. Az Új Világrend építői elbuktak. Homokvárat építettek. Az Új Világrend felépülésének kérdése nem csupán Oroszországon múlik, de a döntés nem születhet meg Oroszország nélkül.

4. A társadalmi rend újításait Oroszország konzervatív megközelítésből kívánja vizsgálni, de nem zárkózik el az ilyen újítások vizsgálatától, hogy kiderüljön, bevezetésük indokolt-e.

5. Oroszország nem szándékozik az Egyesült Államok folyamatosan terjeszkedő „káosz birodalma” által létrehozott zavaros vizekben halászni és új birodalmat sem akar alapítani (ez szükségtelen, Oroszországnak már meglévő területeit kell fejlesztenie). Továbbá Oroszország nem kíván a világ megváltójának szerepébe lépni, ahogyan ezt a múltban tette.

6. Oroszország nem kívánja a saját képére átformálni a világot, de azt sem fogja hagyni, hogy mások az ő képükre próbálják átformálni Oroszországot. Oroszország nem fogja elzárni magát a világtól, aki azonban megpróbálja elszigetelni Oroszországot a világtól, az forgószelet arat.

7. Oroszország nem kívánja a káosz terjedését, nem akar, és nem is szándékozik kirobbantani semmilyen háborút, ugyanakkor úgy látja, hogy egy globális háború kirobbanása ma már szinte elkerülhetetlen, így erre fel van készülve és a készülődést folytatja. Oroszország nem akar háborút, de nem is fél tőle.

8. Oroszország nem kíván aktív szerepet vállalni azok feltartóztatásában, akik még mindig az Új Világrendjüket építik, amíg ezek az erőfeszítések nem sértik Oroszország kulcsfontosságú érdekeit. Oroszország inkább a partvonalról szemléli, amint ezek újabb és újabb sebeket szereznek igyekezetükben, amennyiben azonban bárki megkísérli Oroszországot is belerángatni ebbe a folyamatba, figyelmen kívül hagyva annak érdekeit, az meg fogja tanulni, hogy mit jelent a fájdalom.

9. Külső, de még inkább belső politikájában, Oroszország ereje nem az eliten és annak zárt ajtós tárgyalásain, hanem a népen fog nyugodni.

A fenti pontokhoz a következőt muszáj még hozzátenni:

10. Még mindig fennáll a lehetőség egy olyan új világrend felállítása előtt, ami megakadályozhatja a világháború kirobbanását. Ennek az új világrendnek az Egyesült Államok is elkerülhetetlen része lenne, de kizárólag mindenki mással egyező feltételek mellett: a nemzetközi jog és nemzetközi szerződések alapján, mindenféle egyoldalú kezdeményezés nélkül, más nemzetek szuverenitásának abszolút tiszteletben tartása mellett.

Összegezve:

Vége a játéknak gyerekek. Szépen tegyétek el a játékaitokat. Eljött a felnőtt döntések ideje. Oroszország készen áll. Vajon a világ többi országa is?

Időkjelei: Az idők jeleit figyelő keresztények közül többen is felvetették az Új Világrend v.2 bevetésének lehetőségét. Olyasmit képzeljünk el, mint amikor egy népszerűtlen (túl nagy ellenállással küszködő) politikai hatalom megszervezi saját leváltását, a rendszerváltónak járó nagyobb népszerűség reményében. E szerint a forgatókönyv szerint az Antikrisztusra a ma ismert bennfentesek legyőzőjeként is tekintenének, aki egy új Új Világrend élére állna és ezzel sok, magát felébredtnek tartó embert is megtéveszthetne. Ez is egyfajta elképzelés, amit érdemes észben tartani.


Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »