Putyin: a Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai konfliktust

Putyin: a Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai konfliktust

Nyitókép: SITA/AP

Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban – közölte az orosz elnök. Az orosz parlament két házához intézett üzenetében Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy a Nyugat le akar számolni Oroszországgal.

A Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai helyi konfliktust – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden Moszkvában.

Putyin, aki a háború elindítása óta először tartott évértékelőt, az orosz parlament két házához intézett üzenetében azt hangoztatta, hogy a nyugati elitek nem rejtik véka alá: céljuk az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra, és véglegesen leszámoljanak vele.

“Ők azok, akik elkezdték a háborút. És mi erőt alkalmazunk, hogy befejezzük”

– mondta. Hozzátette: minél nagyobb lesz az Ukrajnának szállított fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre fogja Oroszország eltolni a határaitól a fenyegetést.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a hadsereg és a hadiflotta fejlesztésének alapjául az Ukrajnai “különleges hadműveletben” megszerzett tapasztalatok szolgáljanak. Ebben, mint mondta, a legkorszerűbb technológiákra fognak támaszkodni. Elmondta, hogy az orosz nukleáris erőknél 91 százalékos a korszerű technika aránya.

Hírdetés

Arról is beszélt, hogy nem jártak sikerrel a nyugati szankciók, amelyeknek az a céljuk, hogy “az orosz nép szenvedjen”. Az Oroszország ellen bevezetett szankciókkal önmagukat büntetik – hangsúlyozta Putyin, utalva az áremelkedésekre, a vállalkozások bezárására és az energiaválságra, és hozzátette, hogy az orosz rubel aránya a nemzetközi tranzakciókban megduplázódott.

“Az orosz gazdaság sokkal erősebbnek bizonyult, mint amennyire a Nyugat jósolta, a kihívásokban meg kell találni a lehetőségeket”

– jelentette ki Vlagyimir Putyin. Mint mondta, Oroszországnak fejlesztenie kell a fekete- és az azovi-tengeri kikötőit, valamint Szibériát. Oroszországi beruházásokra biztatta az üzletembereket, akiknek állami támogatást ígért.

Putyin szólt azokról az aggályokról is, amelyek a sorkatonákkal való bánásmóddal kapcsolatosak. Az elmúlt évben több beszámoló is napvilágot látott, amelyekben elítélték az orosz katonák kiképzési körülményeit és a megfelelő felszerelés hiányát, az elhunytak után járó kárpótlást pedig gyakran nem tartották megfelelőnek.

“Mindannyian megértjük, megértem, hogy milyen elviselhetetlenül nehéz most az elesett katonák feleségeinek, fiainak, lányainak, szüleiknek, akik a haza méltó védelmezőit nevelték”

– fogalmazott Putyin.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »