Putyin, a kemény fiú

Putyin, a kemény fiú

Putyin feltétlen hívei, az Éjszakai farkasok a Krímben mutatták meg a Moszkvában a rendszer ellen tüntetőknek is üzenve, hogy miként kell viszonyulni Oroszországhoz.

Miközben szombat délután Moszkva központjában több tízezren tiltakoztak a rendszer ellen, Vlagyimir Putyin nem zavartatta magát, és a szevasztopoli motoros találkozón tette tiszteletét. E fellépésnek az adott körülmények között üzenet értéke is van, amelyet úgy fogalmazhatunk meg, hogy amíg a puhány liberálisok megpróbálják felforgatni az ország rendjét, addig a hazát minden körülmények között megvédeni kész kemény férfiak, az igazi patrióták a Krímben ünnepelnek. Ahogy rövid beszédében Putyin utalt rá, megmutatják, hogyan kell viszonyulni Oroszországhoz.

Putyin immár visszatérő vendége a szevasztopoli motoros találkozóknak. A mostani 10. összejövetelen is ott volt. Az izzasztó hőség ellenére fekete farmerben, fekete pólóban és fekete bőrdzsekiben. Ahogy azt kell. Az elnököt a kemény fiúk nagy izgalommal várták és dudálással köszöntötték. Putyin a Babilon árnya címmel rendezett találkozó fő szervezőjének, az Éjszakai farkasok motoros klub vezetőjének Alekszandr Zaldosztanovnak, azaz a „Hirurgnak” (sebész) a kíséretében egy orosz zászlóval feldíszített oldalkocsis Uralon haladt a menet élén. Mögötte az ülésen a szevasztopoli megbízott kormányzó Mihail Razvozsajev, míg az oldalkocsiban a Krím vezetője Szergej Akszjonov foglalt helyet. S míg Putyin egyáltalán nem rítt ki a zord motorosok közül, addig kísérői láthatóan idegenül mozogtak a fesztiválon.

Hírdetés

Putyin egyúttal választ adott a miniszterelnökké kinevezésének 20. évfordulóján a rendszeréről megjelent elemzésekre is. A lassan két évtizede regnáló rendszert ugyanis érzékletesen megjeleníti az orosz zászlóval vonuló kemény motorosok között az Uralon fekete dzsekiben feszítő Putyin.

Stier Gábor – https://moszkvater.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »