Putyin: 40 ország támogatja az Iszlám Államot, köztük a G20 tagjai

Vlagyimir Putyin orosz államfő a G20 Ankarában tartott csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a találkozó fő témája a terrorizmus elleni harc volt, ennek ellenére a G20 tagjai közül többen támogatják az Iszlám Államot.

“Saját adatainkra alapozva konkrét példákat említettem az Iszlám Állam magánszemélyek általi, számos országból történő támogatásával kapcsolatban. A finanszírozás 40 országból történik, és mint azt megállapítottuk, ebbe beletartozik a G20 több tagja is.”

Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy – különösen a Párizsban történt gyilkosságokat követően – nem csak a terrorszervezet ellen kell fellépni, hanem annak anyagi támogatását kell ellehetetleníteni, és ennek kijelentése most szükségszerű, mert a G20-országok meghatározó gazdasági szereplői finanszírozzák a terrorszervezet működését.

Oroszország műholdas fotókat és légi felderítés által szerzett adatokat tárt a G20 vezetői elé, amivel bemutatta az Iszlám Állam olajkereskedelmének valós kiterjedését, ami nem csak Szíria területén zajlik, hanem globális hálózatot alkot.

Hírdetés

Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy tárgyalásokat folytattak a szíriai ellenzéki csoportokkal, beleértve a Szíriai Szabad Hadsereget is, akik készen állnak harcba szállni az Iszlám Állammal, amennyiben az orosz légierőtől ahhoz támogatást kapnak. Putyin bejelentése szerint Oroszország az Egyesült Államoktól, Szaúd-Arábiától és Irántól egyaránt támogatást vár a terrorizmus elleni harchoz.

“Nem ez a legalkalmasabb idő arra, hogy megvitassuk, ki lép fel hatékonyabban a terroristák ellen. Amit most tennünk kell, hogy a tevékenységünket összehangoljuk.”

Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy a koalícióban részt vevő országok egységes álláspontot kell, kialakítsanak arról, hogy mely szíriai fegyveres csoportokat tekintik terrorszervezetnek, és mely szervezetek képezik még természetes részét a szíriai ellenzéknek. Jelenleg ugyanis még annak kapcsán sincs megállapodás, hogy kit tartanak terroristának; egyes nyugati országok a szíriai ellenzék részének tekintenek olyan csoportokat, melyek egyértelműen terrorszervezetként működnek és tömeggyilkosságokat hajtottak végre Szíriában.

Hidfo.ru


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »