Pusztulnak a halak Oszter Sándor tavaiban, kóbor kutyák cincálják a bűzlő tetemeket

Már nemcsak az egykori erdő, hanem a keszegek is a kárát láthatják Oszter Sándor Diósjenőn épített tavainak. A színész háza mellé vájt óriási gödröket ugyanis a művész néhány napja betelepíttette vízi élőlényekkel, dacára annak, hogy a katasztrófavédelem azonban korábban – miután két gát is megrepedt – megtiltotta Oszternek, hogy a tavakat feltöltse, így azokban már alig van víz.

A halak sorban pusztulnak el, az oxigénhiány végez velük. A po­csolyányi vízben a szúnyogok viszont elszaporodtak – írja a Bors.

A helyiek ismét forronganak, állatkínzásról beszélnek.

Hírdetés

A színész tavaly nyáron kezdett tórendszer építésébe a Jenői-patakon, közvetlenül a villája mellett. A területhez és az építési engedélyekhez még 2000-ben jutott: az önkormányzat egy határozatban a Jenői-patak egy szakaszát árokká minősítette, így az eladhatóvá vált Oszter részére az erdővel együtt.

Az átminősítést követően Oszter Sándor beadta a kérelmét a telek megvásárlására, amit a patak keresztülszel. Megkapta, majd tizenhét évvel később elkezdődött az építkezés.

Oszter uniós pénzt is felvett a munkához: a „vizes élőhelyek megóvása” kategóriában nyert a pályázata.

A terület a mesterséges tavak létrehozása előtt nem számított vizes élőhelynek, tehát konkrétan nem volt mit megóvni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »