A székesegyház búcsúnapján, július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén a régi hagyományokat felelevenítve mozgássérülteknek celebrált szentmisét Székely János megyéspüspök.
Köszöntőjében a Béke Királynőjét kérte, hogy vessen véget a háborúnak és adja vissza a békét.
Külön szeretettel köszöntötte Oláh Jánosnét, Fekete Árpádot és a megjelent mozgássérülteket. Köszönetét fejezte ki azért, hogy a társadalomban segítenek megőrizni a szív jóságát, a segítőkészséget, az egymásra való odafigyelést. A beteg testvérek emlékeztetnek arra, hogy az életben a fontos dolog nem a siker, a taps, a pénz, a hatalom vagy az élvezet, az igazi boldogság valahol mélyebben rejtőzik.
A szentmise fényét a pusztinai Szent István Gyermekei kórus tagjai emelték. A püspök háláját fejezte ki, hogy őrzik anyanyelvünket és őseink hitét.
Szentbeszédében Székely János három fontos üzenetet adott át. Ahogyan a Szűzanya és Erzsébet találkoznak, Erzsébet méhében felujjong a magzat; a két magzat felismeri egymást. Az emberi élet szent és sérthetetlen, annak igazi értéke az emberség, a jóság, és azok a kincsek, amelyek a szívben vannak.
A szentmise IDE kattintva visszanézhető!
Forrás: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »