Van az a reggel, amikor az ember eltökélten kijelenti: „Ebbe a hibába többé nem esem bele.” Estére pedig már ugyanazon a helyen találja magát… Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke írását ajánljuk, mely a Pálos Lelki Központ oldalán jelent meg.
A bűn ritkán lep meg bennünket eredeti ötletekkel. Ugyanazt a régi ajtót használja, mi pedig időnként még udvariasan ki is nyitjuk előtte.
Miért veszítem el századszor is ugyanazt a harcot, amikor imádkozom, bánom, újrakezdem, és kérem Istent, hogy vegye el tőlem ezt a gyengeséget? Talán kevés a hitem? Isten nem hallgat meg?
Lehet, hogy egészen más történik. Isten valóban vezetni akar a szabadság felé, közben pedig komolyan veszi mindazt, amit nekem kell megtennem. A hadvezér adhat kiváló parancsot, de a katona ettől még nem teheti le a bakancsát azzal, hogy a csata bizonyára magától is szépen lezajlik.
1. Először: hiteles felderítés
Minden hadművelet az erőviszonyok felmérésével kezdődik. Milyen erőkkel rendelkezem? Mikor vagyok józan, összeszedett és ellenálló? Kik azok, akikre támaszkodhatom? Milyen lelki, emberi és gyakorlati eszközeim vannak?
Az ellenség erejét is fel kell mérnem. A visszatérő bűn régi szokás, amely ismeri a kifogásaimat, a magányos óráimat és a telefonom jelkódját. Tudja, mikor vagyok fáradt, sértett vagy feszült. Ha úgy teszek, mintha könnyedén legyőzhetném, máris előnyhöz juttattam.
Az őszinteség itt létfontosságú. Ki kell mondanom: bizonyos helyzetekben elveszítem az irányítást. Ez nem önmagam megalázása, hanem pontos helyzetjelentés. A parancsnokság sem tud segíteni annak az egységnek, amely rádión folyamatosan azt jelenti, hogy „minden rendben”, miközben már a lőszerraktár is füstöl.
2. Mi a célom valójában?
Sokszor csak annyit akarunk: múljon el a kísértés.
Tisztább kapcsolatokra, békére, hűségre vágyom? Egy hadsereg sem azért vonul, hogy „valahogy kevesebb legyen a lövöldözés”. Ismernie kell a célt.
Ehhez hozzátartozik a félelmeimmel való szembenézés. Hogyan viselem a magányt, a kudarcot vagy a visszautasítást a régi menekülési módom nélkül? Sok rossz szokás gyors fájdalomcsillapítóként kezdte, később megszálló hatalommá nőtt. Meg kell tanulnom kimondani azt, amit eddig eltakartam.
3. A gyenge pontokat őrizni kell
A jó haditerv számol a sebezhető pontokkal. Ha tudom, hogy késő este, kimerülten hozom a legrosszabb döntéseimet, akkor a lelki élet magaslatai mellett az alvásidőmet is rendezni kell. Ha a magány sodor veszélybe, rendszeres kapcsolatokat építek. Ha egy alkalmazás, hely, személy vagy helyzet újra meg újra ugyanoda vezet, határt húzok. A „majd erős leszek” rokonszenves jelszó, haditervként viszont kissé rövid.
A belső viszályok is rontják az esélyeimet. Az egyik részem szabad akar lenni, a másik őrizné a titkos kijáratot. Imádkozom a változásért, közben hozzáférést tartok fenn ahhoz, ami elbuktat. Ezt fel kell tárni Isten előtt, és érdemes kimondani egy megbízható embernek is.
4. Kell valaki, aki felülről látja a térképet
A harctéren álló katona csak a közvetlen környezetét látja, ezért vezetésre szorul. Isten előtt elcsendesedve átadom neki az akaratomat, a terveimet és a félelmeimet. Kérem, mutassa meg a következő helyes lépést, majd megteszem azt.
Emberi segítségre is szükségem lehet: lelkivezetőre, gyóntatóra, tapasztalt kísérőre, őszinte közösségre, indokolt esetben szakemberre. Ez nem a hit hiánya. Isten gyakran embereken keresztül ad pontosabb térképet. A magányos hős alakja remekül mutat a filmplakáton, a valóságban viszont hajlamos eltévedni, majd hősiesen ugyanabba a gödörbe menetelni.
5. A felszerelést naponta kell karbantartani
Egyetlen nagy elhatározás ritkán pótolja a napi edzést. A szabadság ismételt döntésekből épül: reggeli önátadás, esti visszatekintés, ima, őszinte beszélgetések, a veszélyes helyzetek kerülése, a test gondozása és gyors segítségkérés. Felmérem azt is, kit sebeztem meg, és ahol lehet, rendezem a kapcsolataimat. A sérelmek utánpótlást szállítanak a régi működésmódoknak.
Ha mégis elesem, a legfontosabb, hogy gyorsan felálljak, megvizsgáljam, hol szakadt át a védelem, és tanuljak belőle.
A Szentírás józan egyensúlyt tanít. „Ha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába virraszt” – mondja a zsoltár. Az őr mégis virraszt. Nehezen volna védhető az az álláspont, hogy délben felébred, majd szemrehányást tesz Istennek a betörés miatt. A győzelem végül az Úrtól jön: kegyelme ad erőt, világosságot, megbocsátást és új életet. Ez a kegyelem cselekvő társsá tesz bennünket.
Imádkozz úgy, mintha minden Istentől függne. Készülj, figyelj és cselekedj úgy, mint akinek valóban kiosztották a maga őrhelyét. A zászlót ő viszi győzelemre, de a bakancsot nekünk kell befűznünk.
Forrás: Pálos Lelkiségi Központ
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
