Sül a kolbász, forr a jókedv, és ismét megtelik élettel a Puruki játszótér. A negyedik alkalommal megrendezett Puruki Disznótoros és Kolbásztöltő Fesztivál nemcsak gasztronómiai élmény, hanem igazi közösségi ünnep is lett a felvidéki magyarság körében.
A rendezvény idén is a Gútáért PT szervezésében, Gúta városa társszervezésével valósult meg. A kolbásztöltő versenyre 22 település csapata érkezett, köztük Mohács és Medgyesegyháza is, amely Gúta testvértelepülése. A megmérettetés különlegessége, hogy minden csapatot a település polgármestere vezeti – ilyen léptékű, közösségi jellegű esemény a Felvidéken ritkaságszámba megy.
– „Ez már eleve olyan rendkívüli verseny, amilyennel nem találkoztam még itt a Felvidéken”
– mondta Halász Béla, Gúta polgármestere a Körkép kérdésére.
– „A lényeg az, hogy erősíti a közösségi érzést, ami hiányzik itt a Felvidéken. Hogy jó érzés legyen felvidékinek lenni. Kolbászt töltünk, beszélgetünk, együttműködünk – ez segíti azt, hogy a jövőben közéleti szinten is jobban tudjunk együttműködni”
– tette hozzá.
A szervezők idén is gondoltak a legkisebbekre: 11 és 16 óra között színes gyerekprogramokkal várják a családokat. Az IFI Társaság vezetésével kézműves foglalkozások zajlanak, ahol a gyerekek saját alkotásokat készíthetnek.
A kovácsmester kis ágyúval és ólomöntéssel szórakoztatja a közönséget, a mese jurta pedig egy igazi gyerekbirodalomként szolgál, ahol játékos formában ismerkedhetnek az ősi mesterségekkel.
Képeink:
A Gyerekkonyhában Földes István irányításával a legkisebbek tésztát gyúrtak, kalácsot sütöttek, sőt, kipróbálhatták a kolbásztöltést is – kézi darálással, fűszerezéssel, keveréssel, töltéssel együtt.
A fesztivál nemcsak a finom ételekről szólt, hanem a hagyományról, a közösségről és az összetartozásról is. A verseny zsűrijében olyan neves vendégek foglaltak helyet, mint Konkoly Zoltán, a Konyhafőnök 7. évadának versenyzője és gasztroblogger, valamint Vér János, a Világ Magyarsága Gasztronómia Szövetség elnöke és a Magyar Konyha Világnapja alapítója. A zsűriben továbbá megtalálható volt Ambrózi Zoltán gasztronómus is, aki a Szent György Lovagrend és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagja.
A résztvevők a régiók különböző ízeit kóstolhatták végig – minden csapat igyekezett a saját településének hagyományait és ízvilágát megmutatni.
A nap folyamán a Komáromi Táncműhely és más fellépők gondoskodtak a hangulatról. Néptánc, élőzene, esti koncertek – a Puruki Disznótoros valódi közösségi élmény lett, ahol minden korosztály megtalálta a maga szórakozását.
– „Ilyen akciók kellenek ahhoz, hogy visszahozzuk azt az életérzést, ami szerintem már húsz éve elveszett a Felvidéken”
– tette hozzá Halász Béla.
„Ezért is csináljuk.”
A Puruki Disznótoros és Kolbásztöltő Fesztivál mára a felvidéki magyar közösségi élet színes és egyben ízletes rendezvényévé nőtte ki magát – ahol a hagyomány, a gasztronómia és az együttlét öröme kéz a kézben jár.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


