Pukli István Polgári Világ néven alapít pártot

Pukli István Polgári Világ néven alapít pártot

– Minden nap másképp gondolja, hogy belevág-e a politikai karrierépítésbe – tavaly szeptemberben még így nyilatkozott Pukli István, a Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja, míg jövendő párttársa, Kálovics Enikő eddig a Független Diákparlamentben tevékenykedett. Miért döntöttek úgy, hogy pártot alapítanak?

P.I.: Ősszel azt mondtam, hogy minden nap másképp kelek fel és másképp gondolom, de ilyet egy felelős politikus nem mondhat. Bocsánatot kell kérnem az emberektől azért a kommunikációs zűrzavarért, amibe időnként belekeveredtem. Így most azt válaszolom: próbáltam más utat találni, de nincs más választás. Megígértem, hogy áttöröm a fejemmel a falat az oktatásban, erre a pártalapítás az egyetlen egy hatékony eszköz. Civilként nem lehet elérni semmit, csak választás útján váltható le a kormány.

K.E.: Már a Független Diákparlamentbe is azért jelentkeztem, mert fűtött a tenni akarás. Mikor szóvivővé választottak, úgy éreztem, nagy lehetőséget kaptam arra, hogy beleszólhassak az oktatás ügyébe, például segíthessem a tárgyalásokat a kormány képviselőivel. Utóbbi egyébként nem történt meg, mert ők nem szerettek volna tárgyalni sem a civilekkel, sem a szakmai szervezetekkel. Mára ott tartunk, hogy nemcsak a fiatalok mennek külföldre, hanem a szülők is, hogy együtt lehessenek a gyerekeikkel. Én nagyon szeretem a hazámat, nem szeretnék külföldre menni. Ha mi, fiatalok nem állunk ki magunkért és nem cselekszünk, akkor ki fog? Mint a legtöbb friss pártot, a mienket is a kétségbeesés hívta életre.

– Mit lehet tudni a pártról?

P.I.: Pénteken fogjuk benyújtani a Polgári Világ Pártja alapszabályát délelőtt 10 órakor egy sajtótájékoztató keretében. Mi a polgári gondolkodású szavazóknak szeretnénk alternatívát nyújtani. Kétszáz éve elindult egyfajta polgári gondolkodásmód Magyarországon, de maga a polgárosodás a rendszerváltás után is befejezetlen maradt, pedig ez lenne a felemelkedés alapja. Később pedig az ország ellen fordult az az egyetlen ember – Orbán Viktor – , akiben a polgári szavazók bíztak.

– Hány fővel alapítják a pártot? 

P.I.: Az alapító tagok tízen lesznek. Ezen felül egy hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértői gárda áll mögöttünk.

– Például kik?

P.I.: Vannak köztük ismert és kevésbé ismert nevek, de őszig mindenkit bemutatunk. A szakértőink nevét folyamatosan szeretnénk bevezetni a köztudatba, nem pedig egyszerre – ennek taktikai okai vannak. 

– Azt sem lehet tudni, hogy kik az alapítók?

P.I.: Többen ott lesznek majd az alapszabály beadásakor, de most még az ő nevüket sem árulnám el.

– Egy párt működését finanszírozni kell, ezt hogyan kívánják megoldani?

P.I.: Vannak kapcsolataink, vannak ígéreteink.

– Kiktől? 

P.I.: Vállalkozóktól. Velünk van egy jelentős tőke, amit az ügy szolgálatába tudunk állítani.

– Pukli Istvánnal kapcsolatban voltak olyan vélekedések, hogy valójában a Fidesz ügynöke…

P.I.: Ezek teljesen alaptalanok, és nem lehet velük mit kezdeni, sok mindent mondtak már rólam.

– Akkor nem a kormánypárt fogja önöket finanszírozni? 

K.E.: Dehogy.

P.I.: Nem valószínű, de szívesen fogadunk támogatást, ha az legális forrásból jön.

http://mno.hu/

– Akár külföldről is? 

P.I.: Úgy gondolom, hogy Magyarországról kell elindítani a változást, mindenképpen a magyar emberekre kell támaszkodnunk. Nagyon szép volna egy uniós összefogás, de a jelenlegi kormánypárti médiában egy az egyben Soros-ügynököknek állítanának be minket. Igaz, attól nem lesz valaki baloldali vagy Soros-ügynök, ha a Fidesz ezt állítja róla. 

– Az új pártok közül a Momentumnak sikerült berobbannia a köztudatba azzal, hogy elérték, lekerüljön a napirendről az olimpiarendezés. Önök is terveznek valamilyen ehhez hasonló akciót?

P.I.: Mára a Momentumot baloldali, liberális véleményvezérek is a saját oldalukhoz sorolják, mi pedig tiszta szívből kívánunk sok sikert az SZDSZ és az MSZP örökségének újrafogalmazásához. Hisszük, hogy óriási szükség van az egész politikai elit megújítására, nemcsak a polgári oldalon. Ez is Magyarország jövőjének a kulcsa. Mi azt gondoljuk, hogy a tudás és a teljesítmény az, ami meghatározza az egész nemzet életét, így a mi pártunk életét is. Nem rövidtávon akarunk hatalmas erőfeszítésekkel lufikat durrogtatni…

– Van aki szerint lufi, más szerint cselekvés.

P.I.: Mindig hosszútávon és utólag dől el, hogy egy cselekvés hogyan értékelhető. Ezzel azt is szeretném mondani, hogy egy megszülető párt akkor jár el felelősségteljesen, ha a nyilvánosság uralásának célja mellett, van víziója az országról, amelyet megfelelő történetbe tud „csomagolni” a választóknak. Ebben a helyzetben, ahol most Magyarország van, ez létfontosságú, és mi most megérkeztünk ide. 

– Önállóan kívánnak indulni a 2018-as választáson, összefogás nélkül?

 P.I.: Nem tudjuk elképzelni, hogy bárkivel is összefogjunk.

 – Úgy vélik, hogy önállóan, frissen induló pártként 5 százalék feletti eredményt érhetnek el már jövőre? 

Hírdetés

P.I.: Igen, sőt… – Rengeteg a bizonytalan szavazó és a csalódott polgári ember. Mi nemcsak az ő bizalmukat szeretnénk elnyerni, hanem azokét is, akik még mindig hisznek Orbán Viktornak. Mi vagyunk talán az egyetlen politikai erő, aki abban gondolkodik, hogy a Fidesztől vegyen el szavazókat. Arra biztatjuk őket, keressenek meg bennünket honlapunkon, és cselekedjünk együtt.

– A Jobbik is erre hajt. 

http://mno.hu/

K.E: A Jobbik már elérte az üvegplafont, sokan már bennük is csalódtak, mert nem lehet azt elhinni, hogy valaki szélsőséges pártból egyszerre polgárivá váljon. Ilyen nincs. Rengeteg olyan fiatal van, aki jobboldalinak érzi magát, de mégsem találja meg azt a pártot, akiben hinni tud. Mi őket is szeretnénk képviselni.

– Jobboldali pártot szeretnének?

P.I.: Polgári pártot fogunk megalakítani: ez érthető a baloldali és jobboldali polgári szavazókra egyaránt. Mára nagyon szűkké sorvadt a középréteg Magyarországon, mi pedig őket szeretnénk megerősíteni, hogy versenyképes legyen az ország. A mi célunk a Fidesz visszaszorítása mellett a szovjet – ez freudi elszólás volt –, vagyis a putyini befolyás teljes megszüntetése. Ugyanis az orosz befolyással megszűnik az a Szent istváni álom, hogy Európához tartozzunk.

K.E.: Ebben a játszmában le kell győznünk a pogány Koppányt, vagyis Orbán Viktort. A Polgári Világ Pártjának logójául egy nemzeti színű világítótornyot választott. Ez azt jelképezi, hogy Magyarországnak a fény útján kell elindulni, hogy felzárkózzunk a nyugati országokhoz. Ha sikerülne megakadályoznunk a Fidesz parlamenti többségét, az első külpolitikai feladatunk a Paks II-vel kapcsolatos Orbán-Putyin paktum felmondása lenne. Ehelyett azt szeretnénk, ha uniós összefogással találnánk megoldást az energetikai kérdésekre. Számításaink szerint a felvett orosz hitelből a fideszesek több mint ezer milliárd forintot lophatnának el.

 – Ezt mégis hogy lehetett kiszámolni?

 K.E.: A szakértőink jutottak erre. 

– Tehát Paks II-t nem szeretnék, de ezentúl van már konkrét víziójuk az országról?

P.I.: Teljesen kidolgoztuk a programunkat.

– Például a közoktatással mit kezdenének?

P.I.: Lassan mondom, hogy Balog Zoltán is megértse, de a mi programunkkal teljes egészében megszüntethető a funkcionális analfabetizmus. Skandináv modell alapján szeretnénk átalakítani a képzést. Ez azt jelentené, hogy hat éves korban iskolaelőkészítőbe küldenénk a gyerekeket, amit egy 9 évfolyamos alapképzés követne. Utóbbi a kompetenciafejlesztésre helyezné a hangsúlyt, mert az ismeretközpontú, tananyag centrikus személetmódot meghaladta az idő. Így 16 éves korban – vagyis a tankötelezettség korhatárának lejáratakor– választhatnának a tanulók, hogy gimnáziumba vagy szakképzésbe mennek.

– Akkor egyetért azzal, hogy az Orbán-kormány 16 évre csökkentette a tankötelezettségi korhatárt?

 

http://mno.hu/

P.I.: Nyilván társadalmi konszenzus kell, hogy a tankötelezettségi korhatárt megállapítsuk. A személyes véleményem, hogy ez a jelenlegi képzési szerkezetben rossz döntés volt. Most egy diáknak 14 évesen kell eldöntenie, mi szeretne lenni. Ha ezt két évvel későbbre tolhatnánk, a tanuló sokkal motiváltabb lenne a középiskolai tanulmányai befejezésére.

 – Az elmúlt években központi kérdés volt az iskolai fenntartás kérdése.

P.I.: Ha visszavennénk az államtól a fenntartást, az egyrészt megint óriási összegű, felesleges ráfordítást igényelne, másrészt azt a rendszert legitimálnánk, ami egyszer már elbukott. Az állami irányításnak van létjogosultsága, ugyanakkor mindenképpen szükség lenne a mostani rendszer korrekciójára. Például a helyi közösségek érdekképviseletét meg kell oldani: legyen beleszólásuk az intézményvezetők és a tankerületi központok igazgatóinak kiválasztásába. Ha a Klebelsberg Központot sikerülne teljesen szakértőkkel feltölteni, akkor nagyobb lenne az esély arra, hogy az egységesen és jól működjön, mintha az iskolákat visszaadnánk az önkormányzatoknak.

 – Ha már oktatás: a CEU-ügyhöz mit szólnak?

P.I.: Ezzel Orbán Viktor átlépte az össznemzeti Rubicont. Pártállástól és hovatartozástól függetlenül minden magyar ember zsebében ki kell, hogy nyíljon a bicska. A magyar hallgatók versenyképességét veszik el.

 – A kormány viszont éppen azt mondja, hogy ezzel a szabályozással küszöbölhető ki a magyar egyetemek hátránya.

 K.E.: Sokkal könnyebb ellenségképeket gyártani és folyamatosan üldözni valakit, mint például programot írni. Az Orbán-rendszer csak arra alapoz, hogy Brüsszelt ne, migránsokat ne, Soros Györgyöt ne, és mást nem is tudnak mondani a választóknak.

 – Pukli István pár hónapja azt mondta egy műsorban, hogy az oktatásra akár a GDP 12 százalékát is kellene fordítani.

P.I.: A polgárosodás, a nemzeti felemelkedés egyetlen úton valósítható meg hosszú távon: az oktatás megerősítésével, ezért kiemelt összeget kell rá fordítani.

– Mégis: reális a 12 százalék?

P.I.: Ha mi kerülnénk kormányra, alapból a GDP hat százalékát fordítanánk az oktatásra, de ez idővel felmehetne 12 százalékra is. Ebben nyilván a kutatás-fejlesztési összegek is benne vannak. Ha sikerülne felzárkóztatni az oktatást az európai átlaghoz, vissza lehetne térni 6-8 százalékos finanszírozásra, de addig mindenképpen nagyon sok forrásbevonásra lenne szükség. A szakértőink kiszámították, ez megvalósítható, nem hiú ábránd. Tisztességes, szoros költségvetéssel, nem elszórva az összegeket, a Nemzeti Korrupció Rendszerét megszüntetve ez megvalósítható.

– A korrupció felszámolása egyben elszámoltatást is jelentene? 

P.I.: Ez a Nemzeti Korrupció Rendszere. Fel kell számolni, és ki kell vizsgálni az ügyeket. Ezen felül az Alkotmányt újra kell gondolni, illetve annak későbbi megváltoztatását és egyben a köztársasági elnök megválasztását is négyötödhöz kellene kötni a Parlamentben, hogy tényleg nemzeti konszenzus irányítsa az országot és ne egy pogány Koppány. Egy valóban rátermett és konszenzusos köztársasági elnök pedig kaphatna vétójogot az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az Országgyűlés, az Állami Számvevőszék elnöke és a Legfőbb Ügyész megválasztásakor. Ezt akkor tehetné, ha bármilyen okból úgy látja, hogy az adott személy megválasztásával megbomlana a fékek és ellensúlyok kényes egyensúlya, vagy sérülne a mindenkire egyformán vonatkozó tudás és teljesítmény elvének érvényesülése, az abba vetett közös, társadalmi hit.

 – Nemcsak az oktatás problémái kerültek felszínre az utóbbi években, hanem az egészségügyé is.

 – K.E.: Az ellátórendszer reformja után mindenki maga rendelkezne a most fizetett társadalombiztosítási járuléka felett. A tisztességes alapellátás biztosításához mindenkinek – egyfajta szociális mentességen túl – ki kellene fizetnie havi 10-12 ezer forintos alapdíjat. De efölött mindenki maga dönthet majd, hogy egészségügyi szolgáltatásra költi-e ezt a pénzt vagy kenyérre, s ha az előbbire, lennének plusz egészségügyi szolgáltatások, amikre elő lehetne fizetni. Ami a hálapénzt illeti: annak felajánlását és elfogadást is a Büntető törvénykönyvben rögzített cselekmény lenne. Ezen felül nemcsak az egészségügyben szeretnénk komoly változásokat, hanem meg kívánjuk hirdetni a nők lázadása programot is. Orbán Viktor múltkor azt mondta, hogy nem foglalkozik nőügyekkel, de ezt nagyon rosszul teszi, egy miniszterelnöknek nem szabadna ilyet kijelentenie. Arra kérjük a nőket, hogy vonják meg a Fidesztől a bizalmat és lázadjanak fel a Nemzeti Korrupció Rendszere ellen. Ma a nők maguk sem hiszik el, hogy többre képesek, pedig nélkülük nincsen sikeres Magyarország.

P.I.: Van az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Mi azt szeretnénk, ha ezek a nők a férfiak mellé lépnének.

– Ha nem jutnak be jövőre a parlamentbe, hogyan tovább?

 P.I.: Ez a lehetőség nem játszik.

– És ha mégis?

P.I.: Parlamenten belül vagy kívül, de folytatni kell a küzdelmet.

K.E.: Nem hagyjuk cserben a választópolgárokat.

 

 

 

 

 

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »