Pukkadoznak a zsidók: holo-Disneyland-látogatást szervez David Irving revizionista történész

A neves brit író és holokausztrevizionista, David Irving csoportos idegenvezetést vállal az „ellentmondásos haláltáborokban”, Majdanekben, Sobiborban, Treblinkában és Belzecben, ahol a törvények által védett zsidó szájhagyomány szerint több milliárd zsidót gyilkoltak meg a gonosz nácik.

A holokamuval kapcsolatos egészséges szkepticizmusa miatt a zsidók körében gyűlöltté vált brit történész, David Irving, akit véleménye miatt be is börtönöztek Ausztriában, második világháborús "haláltáborokban vezetett túráin keresztül mutatná be a „náci történelmet” – csuklik a Jediot Áháronot nyomán a zsidó gárda, vagyis a TEV honlapja.

A túrákat „Ellentmondásos Táborok” néven népszerűsítik, melynek keretében a "Reinhard náci művelet által érintett, az egész európai zsidóság kiirtására tervezett haláltábort végig látogathatják az érdeklődők" – írja rossz magyarsággal a sokadik Orbán-kormány által pénzelt, közpénzen "holokamuzó" magyarokat besúgó szervezet.

Irving már megkezdte a részvételi díjak begyűjtését honlapján keresztül, emellett korai regisztrációs kedvezményt is kínál. A kilencnapos túrák szeptemberben indulnak. Külön kiemelte, nem téríti vissza a befizetett összegeket, ha esetleg valamelyik helyszínről kitiltanák őket – írják a lehetséges haszonra külön figyelmet szentelve.


David Irving

Irving előadásaiban diákjait rendszeresen arra buzdítja, legyenek szkeptikusak mindazzal kapcsolatban, amire tanáraik az ún. haláltáborokkal és a gázkamrákkal kapcsolatban oktatják őket.

Hírdetés

2011-es majdaneki látogatása során Irving egyenesen kijelentette: az ottani krematóriumok hamisítványok, amiket a második világháború után építettek.

Az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum elítélte a "holokauszttagadó" szándékát, és reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy azokra végül nem került sor.

„A holokauszttagadás egy fals összeesküvés-elmélet. Annak ellenére, hogy tényszerűen hasonlít a laposföld-elmélet állításaira, valójában veszélyes, és arra használják, hogy antiszemitizmust és gyűlölködést fedezzenek fele. A holokauszt-tagadók jelenléte a népirtás helyszínein sértő az áldozatokra nézően” – zárja sorait a gójoknak kötelező tananyag megismétlésével a TEV.

(Kuruc.info)

Dosszié: egyedülálló vita bontakozott ki a holokausztról a Kuruc.infón – a legnevesebb történészek csaptak össze

Holokamu-dossziéval hajtunk fejet korunk hősei, a revizionisták előtt

A leghatékonyabb cionista propagandaközpont, Hollywood is harcba száll a "holokauszttagadók" ellen

Elhunyt Robert Faurisson, a holorevizionizmus legendás vezéralakja

Gerd Honsik halálára

Egy küzdelemmel leélt élet: Ernst Zündel halálára

Így készült a második világháború "igaz története": szovjet fénykép-hamisítványok – és az eredeti fotók

A képzeletükben igaz volt: a beismerten kitalált 5 millió áldozat esete


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »