Puccsra készülő kommunisták

Puccsra készülő kommunisták

Keményen bujtogat, Vörös Imre volt alkotmánybíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Ismét puccsra bujtogat Vörös Imre volt alkotmánybíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. (Akit ezért úgy kellene kivágni az Akadémiáról, hogy a lába se érje a földet.)

A bolsevik joggyilkos abból indul ki, hogy 2010-ben államcsíny történt Magyarországon. Valójában tizenegy évvel ezelőtt húsz tragikus, vagyonvesztést, gyorsuló nemzetfogyást és 1956 óta nem látott karhatalmista vérengzést hozó év után végre elkezdődött a valódi rendszerváltás. A magyarság utat vágott magának a nemzeti nagyság és a szabadság felé.

Ezen út egyik fontos lépése volt az 1949-es, 1989 óta csak toldozott-foltozott, saját preambuluma szerint is ideglenes sztálinista „alkotmány” hatályon kívül helyezése, és a szerves, történeti magyar alkotmányba beilleszkedő alaptörvény megalkotása.

Ez fáj ezeknek. Vörösnek és a vörösöknek.

Ezért uszít jogsértésre, puccsra a kiérdemesült jogtudor, nem először fejtegetve, hogy a külföldi zsoldban ártó hazafiatlan népfrontnak választási győzelme esetén a törvényeket (egyszóval: a demokráciát) lábbal tiporva önkényuralmat kell bevezetnie.

Ezt jelenti ugyanis az a sztálinista hagymáz, mely szerint bár az alaptörvényt csak kétharmados parlamenti többséggel lehet módosítani, a gyurcsányista moslékkoalíció hatalomba kerülve aggály nélkül semmisítse azt meg. Vörös szerint ez volna az alkotmányos rend helyreállítása.

Valójában ez az alkotmányos rend elleni nyílt uszítás. Nem a kommunista Vörös az egyetlen, aki erre bujtogatja a csőcseléket. Fleck Zoltán jogszociológus ugyanezt tette, amikor a jogállami felfüggesztését szorgalmazta a hazaáruló szélsőbaloldali népfront győzelme esetén.

Hírdetés

A moslékosok pedig már minden gátlást levetve fenyegetőznek népbírósági terrorral, koncepciós perekkel, bizonyítva, hogy Szamuely, Kun Béla, Rákosi és Kádár örökösei. Erőteljes, gyalázatos jelképe ennek a zabrált Apró-villa, amelynek nappalijában Gyurcsány lábszagú tornacipője előtt hajbókol a teljes népfrontos viceházmesteri bagázs.

Az 1956 utáni vérbíráskodást jogi csűrés-csavarással aládúcoló kollaboráns gazemberek egyikének, Eörsi Gyulának (a hírhedt SZDSZ-es magyargyűlölő, a körömtépkedő ávós Bauerrel hosszú évekig lelkiismeret-furdalás nélkül közös ügyvédi irodát üzemeltető Eörsi Mátyás apja) hálás tanítványa. Nevezett személyről így áradozott a vörös Vörös a Jogi Fórum című portálon 2016. június 8-án: „Hála Eörsi Gyula professzor előadásainak, a civilisztika, a polgári jog szellemisége hamar megfogott.”

Erről a szellemiségről mindent elmond, amit Eörsi Gyuláról olvashatunk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján: „Részt vett a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló, 1957. évi 25. számú törvényerejű rendelet kodifikáló munkájában. Ez volt az a rendelkezés, amelynek révén létrejött a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges leszámoláshoz szükséges jogi intézményrendszer egyik legfontosabb eleme, a politikai különbíróságok rendszere. 1957. március 29-én dr. Eörsi is részt vett […] azon a megbeszélésen, ahol a törvényerejű rendelet tervezetét megtárgyalták. A kormány 1957. április 3-án fogadta el az előterjesztést. Néhány nappal később, az Igazságügyi Közlöny április 6-i száma szerint dr. Eörsi az Igazságügyminisztérium kollégiumának tagja lett (tényleges tagsága feltehetően korábbi időpontra datálható).”

Pontosan ez a bosszúálló, politikailag vezérelt „polgári jogi” szellemiség köszön vissza Vörös aljas uszításában.

A végletes-végzetes jobboldali balekság szellemisége pedig abban, hogy ez az ember a Soros-féle Közép-európai Egyetem vendégprofesszori státusából a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanárává, sőt a magánjogi tanszék vezetőjévé avanzsálhatott, és még ahhoz is volt képe, hogy 1990 után a Keresztény Iskolatestvérek szerzetes tanítórend világi ügyvivője legyen.

Okulnunk kell ebből, megszervezve a nemzeti hálózatrendszert minden fronton, felkészülve a megalkuvásoktól mentes magyar önvédelemre. És világossá kell tenni a puccsra, önkényuralomra, a hazafiak üldözésére készülő, idegen zsoldban uszuló moslékkoalíció előtt, hogy az első törvényszegő kísérletük egyben az utolsó is lesz.

Fricz Tamás

www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »