PSZICHOTERROR, AGYMOSÁS, MANIPULÁCIÓ

 

Az alkotmány megszavazásáig Romániára jellemző volt a politikai képlékenység; az azóta is létező bizonyítási kényszer, amely a román hatalomra nehezedik, olyan teret biztosított és biztosít, amelyet a mérsékelt RMDSz-politika még célkitûzéseiben sem használt ki. A szinte kizárólag jogi szinten folytatott parlamenti harc módszereiben is messze lemaradt a kínálkozó lehetőségektől. Az eredmények maguktól beszélnek. Amit elért az erdélyi magyarság, az részben a társadalom önszerveződésére, részben pedig az elnyomás általános enyhülésére vezethető vissza. Az RMDSz egyes politikusai áldozatkész munkája ellenére – a legfelsőbb szinten tapasztalható hatalomorientált koncepció miatt – a szervezet eredményeinek nagy részét azok a “jogmorzsák” teszik ki, amit a hatalom tessék-lássék úgyis erre szánt.

Mindennek dacára az RMDSz defenzív, megalkuvó politikája egyetlen pontban ésszerû mentségre (de nem magyarázatra) talál. A Ceausescu-féle kemény diktatúra nem tette lehetővé, hogy a másként gondolkozók szerveződjenek – ilyenformán a demokratikus erők csak atomizált formában létezhettek az akkori romániai társadalomban. Az elmúlt 3 év arra volt szükséges, hogy az eddigelé lehetetlen szerveződés pótlólag megtörténjen. Ezt a folyamatot a hatalom minden eszközzel gátolni próbálta – leghatékonyabb fegyvernek a magyarellenesség bizonyult. Az eddigi lemondó, önmegtartóztató RMDSZ-politika azt az egyetlen, minden oldalról elismerendő eredményt felmutathatja, hogy maximálisan teret biztosított a román ellenzéknek a kibontakozásra; miközben az erdélyi magyarság szempontjából talán történelmi esélyek maradtak kihasználatlanok.

A felsoroltakat tekintetbe véve, létezhet-e ésszerû magyarázat arra, hogy miután az RMDSz egész politikáját a román demokratikus erők győzelmének vetette alá, az RMDSz-parlamenti frakció megtagadja a szolidaritást éppen ezzel az ellenzékkel, amikor ez testületileg kivonult a parlamentből? A magyarázat csakis pszichológiai lehet. Továbbá: létezik-e más, mint pszichológiai magyarázat a kollektív jogok alkuba bocsátására? (Máig sem tisztázott, hogy ez Domokos Géza egyéni akciója volt-e, avagy az elnök ebben a kérdésben bírta a frakció egy – nagy?- részének támogatását.)

A hatalom több szempontból is érdekelt abban, hogy az RMDSZ parlamenti frakcióját kézben tartsa, állásfoglalásait, reakcióit ne csak előre lássa, de minél nagyobb mértékben befolyásolja is azokat; a frakción keresztül az RMDSz-t, és közvetve a romániai magyar társadalom egészét manipulálhatja.

A vásárhelyi pogrom, trianoni évfordulók, Eger, az alkotmányviták, az autonómiabotrány és a Har-Kov jelentés körüli hisztériakeltés metodikája nyilvánvalóvá teszi: professzionális, hosszasan előkészített és rafinált rémhír-sorozatokról van szó. Ez egyértelmûen bizonyítja egy központi tömegpszichológiai mûhely létezését, amely termékeinek társadalmi kivetítésében támaszkodhat az ortodox egyház egyes részeire, a kollaboráns pártalakzatok (Frontok, RNEP stb.), valamint az állam és egyes hatalmi klikkek kezében lévő médiákra. Az etnokratikus célkitûzés, a gondolatpanelek és a hangvétel folytonossága arra utal, hogy ez a mûhely a Ceausescutól átörökölt propagandaközponttal azonos.

 

A sikeres manipuláció feltételei

Egy parlamenti frakció (pl. 41 ember) hathatós kezelhetővé tételét több feltétel együttes fennállása biztosíthatja (ezek egy része eleve adott, a többit tudatosan kellett létrehozni):

– a manipulációt végrehajtó hatalom rendelkezzen kellően nagyarányú képviseleti többséggel és biztosítsa magának a kulcspozíciókat az irányító szervekben;

– a manipulációt végrehajtó hatalom rendelkezzen média-hegemóniával;

– a manipulációt végrehajtó hatalom élvezze az erőszakszervezetek, illetve a bírósági hierarchia támogatását;

– a társadalom hordozza magán egy kemény diktatúra jegyeit – a megfélemlítettséget, sérült jogtudatot, szolgalelkûséget, fatalizmust, a mindenbe belenyugvás készségét;

– a frakciót és választói bázisát sújtsa össztársadalmi léptékû negatív előítélet;

(ezt szolgálta a Har-Kov jelentés!)

– a frakció tagjai legyenek  járatlanok a pszichológiai hadviselésben;

– a frakció legyen elszigetelve saját választóitól.

Hosszú ideig nem volt irodája a frakciónak. Sem a bukaresti RMDSz-székházban, sem a parlamenti frakció irodáiban nincs állandó – 24 órás – szolgálat. Habár a parlamenti csoport szabályzata előírja, az illetékes frakció-alelnökök nem biztosították a parlamenti tevékenység pontos nyilvántartását, és nem jött létre a szabályzatban megjelölt jogvédő és személyi érdekvédelmi iroda sem. A frakciónak nincs saját hivatalos tájékoztató kiadványa.

– a frakción belül a hatalom közvetlen befolyása alatt álló vektorok kell hogy mûködjenek;

a) ezek feladata egyrészt a frakció ellenintézkedéseinek szabotálása;

b) másrészt a külső, eseti megbizatások végrehajtása, a hatalmi stratégiába való direkt beépülés;

Íme, néhány beszédes példa:

a) Madaras Lázár szubjektív elbírálás alapján bocsátja RMDSz-képviselőtársai rendelkezésére a házelnökség üléseiről készült jegyzőkönyveket, így bizonyos fontos információk nem juthattak el a frakcióhoz. 1991 február 6.-án Domokos Géza megakadályozza a frakció munkamódszer-tervezetének megvitatását, február 19.-én ígéretet tesz az újbóli napirendre tûzésére, de márciusban már nem tartja be az Országos Választmány vonatkozó határozatát sem. Ez utóbbi esetben önkényesen törli a szatmári választmányi ülésről kiadott közlemény szövegéből is a frakcióiroda létrehozására utaló mondatot. A kötelező munkamódszer hiányában (az elnök rendszeresen kitért eme igény megvitatása elől) rendezetlen és véletlenszerû a bukaresti nagykövetségek tájékoztatása!

b) 1991 december 29.-én, amikor a Képviselőházban Mihály királynak az országból történt kiutasításáról folyik a vita, Verestóy Attila és Borbély László, aktuálpolitikai okokra hivatkozva segítséget nyújtanak Dan Martiannak és az őt kiszolgáló adminisztrációnak abban, hogy megakadályozzák Doru Braiat az ülésen való jelenlétben. Teszik ezt annak ellenére, hogy az ülések nyilvánosak, azokon bárki jelen lehet, és Doru Braia közvetlenül részt vett a király hazatérésének előkészítésében. Domokos Géza megtámogatja a két kollégát a hatalom akaratának érvényesítésében.

Máig ellenőrizhetetlen “információk” döntötték el a privatizációs törvénytervezet vitáján való részvételét is a frakciónak akkor, amikor minden más ellenzéki csoport elhagyta a parlamentet. Eme információk “birtokosai” akkor Verestóy szenátor, Madaras és Domokos képviselők voltak.

Dan Martian 1991 december 13.-án megkéri Madaras Lázárt, hogy a jövőben az RMDSz vigyázzon arra, hogy külföldön hivatalos állásfoglalásait olyanokra bízza, akik az “ország érdekének”, azaz a Hatalom érdekeinek képviselete szempontjából is a legalkalmasabbak. Ezt követően, a frakció tájékoztatása nélkül, Madaras Lázár – e kérésnek eleget téve – önhatalmúlag jelöli ki a NATO-szemináriumra az RMDSz-küldöttet.

Tokay György, Borbély László és Domokos Géza a frakció megkérdezése nélkül juttatják be Nagy Bélát a Berevoiesti mellett talált szekus és SRI-dokumentumokkal kapcsolatos eseményeket kivizsgáló bizottságba  (1991. május 23-28). A július 17.-i nagyváradi RMDSz-fórumon Nagy szupertitkos iratokról beszélt, így igyekezvén jelöltetésének nyomatékot szerezni.

Tokay György 1992. május 5.-én a parlamenti csoport szabályzatát és korábbi döntését mellőzve biztosítja Madaras Lázár és Tóth József hivatalos magyarországi utazását. Ez utóbbiak nem is tartanak igényt a frakció véleményére!

Bukarest a bizánci kultúrkör jellegzetes közhangulatát nyújtja, melynek nyugati értékítélet szerint vannak pozitív és negatív vetületei egyaránt. Erdélyi, bánsági, partiumi (nyugati) ember számára viszont legtöbb esetben kultúrsokkot okoz. Az idegenség méretei, agresszív jelenléte a hasonulást rendkívüli módon elősegíti. Nem hiába telepítette Ceausescu a magyar kultúrélet csúcsszerveit ide – messze természetes bázisától, Erdélytől.

 

A kezelhetővé tétel mechanizmusa

A kezelhetővé tétel alapvetően azokkal az évezredek tapasztalata által kikristályosított eszközökkel történik, melyeket a mindenkori hadseregek alkalmaznak az újoncok betörésére. Ez lényegében pszichoterápiát jelent: az állandó foglalkoztatottságot, fizikai, pszichikai és logikai terrort, célzatos jutalmazást, mindezeknek a tervszerûen adagolt egymásutánját; a kollaborációra hajlamosak kiemelését és privilegizálását. Közvetlen célja a pszichoterápiának az énkép roncsolása, az ellenállás megtörése, a kiszolgáltatottság tudatosítása, az önálló gondolkodás megzavarása, egyszóval az egyén függővé tétele. Közvetett célja pedig a hatalom elképzeléseinek elfogadtatása, a kollaboráció kikényszerítése.

 

 

Hírdetés

A. BETÖRÉS

A fizikai terror a parlamentben olyan hangulat létrehozásában jelentkezik, amely alkalmas arra, hogy a frakció veszélyeztetve érezze magát. A szûk értelemben vett “tiszta” pszichikai terror fő eszköze a provokálás és megalázás. A provokálásnak lehetnek közvetlen taktikai okai is: mérni a hatást, kitapogatni a tûrőképesség határát, illetve megtévesztő manőverekkel hibára késztetni a frakciót. Ilyen esetekben az adagolás sûrû egymásutánban történik.

Az RMDSz ’91 május 21.-i kivonulását megelőzően a Képviselőházban egymást követték a magyarellenes felszólalások. A közismerten magyargyûlölő Petre Turlea és a vátrás Mircea Cretu után Iosif Rus vezérezredes és Baciu Severin vérlázító gyalázkodása, előregyártott szövegek gyors egymásutánja váltotta ki a hatást.

Amikor viszont kizárólag a betörés, az idegroncsolás a cél, az időzítés tisztán pszichofizikai meghatározottságú – az adrenalin-görbe leszálló ágában, a fáradtságérzés beálltával kerül alkalmazásra a következő sértés vagy provokáció.

Különleges formája a terrornak, amikor az logikai színezetet kap. Ez nem más mint az RMDSz-állásfoglalások vagy egyéb magyar megnyilvánulások rosszindulatú, logikátlan átértelmezése, a romániai magyarságot érintő eszmefuttatásokba kevert szándékos logikai bakugrások, logikai képtelenségek nyíltszíni vállalása beszámítható emberek által. Ez rendkívül hatékonyan indukálja a tehetetlenség érzését a célbavett egyénekben vagy csoportokban, hiszen ezek igazuknak kizárólag logikai bizonyításában reménykedhetnek.

Nem véletlen, hogy ezt a módszert előszeretettel használják politikai kihallgatáson, vallatáson a totalitarista rendőrségek.

Ugyancsak a kihallagatások bevett taktikája a “rossz tiszt – jó tiszt” munkamegosztás (“mîna cu cutitul – mîna cu pîinea”). A parlamentben a “jó tiszt” szerepét általában az elnöklő gyûlésvezető játssza.

A taktika alkalmazása az RMDSz számára legszomorúbb következményekkel az alkotmány 6. cikkelyének megfogalmazásakor járt. Ekkor, 1991 szeptember 11.-én ugyanis Domokos Géza a “rossz tiszt” (Petre Ninosu) által előterjesztett javaslat veszélyétől tartva, a frakció megkérdezése nélkül, ám annak a nevében, visszavonta az RMDSz-javaslatot és általa középútnak vélt megoldást, az alkotmányozó bizottság szövegét fogadta el. A “jó tiszt” (az ülést vezető Alexandru Bîrlãdeanu) támogatásáról biztosította Domokos Gézát, ami nem jelenthetett különösebb nehézséget, hiszen az RMDSz-elnök abban a pillanatban épp a többségi párt szándékának megfelelő döntésre készült.

A “jó tiszt” játszhatja a védelmező szerepét is. A leereszkedő, atyáskodó, érezhetően megjátszott nagylelkûség, a frakció segítségére siető megnyilvánulások lényegében ügyesen csomagolt megalázó gesztusok. Ennek a taktikának erősen lefegyverző és infantilizáló hatása van.

Személyi vonatkozásban ez leginkább Madaras Lázárnál figyelhető meg, aki a házelnökség ülésein többször lehetett alanya ezen taktika alkalmazásának, hiszen a titkárok közül rá bízták a képviselők hiányzásának nyilvántartását (!). Ezt a feladatot a lehető legnagyobb fontoskodással végezte.

 

 

 

B. MÉZESMADZAG

A manipuláció másik eszközcsoportja: az adagolt sikerélmény. A betörés első időszakában sikerélménynek számít már a terror ideiglenes elmaradása. Ekkor az időzítés a szakítószilárdság elérésének pillanatára esik (például első kivonulás után, határozottabb hangvételû sajtótájékoztatót követően). A következő “pihenőket” viszont már “ki kell érdemelni”.

A privatizációs törvénytervezet vitáján való részvétellel egy ilyen “pihenőt” érdemelt ki az RMDSz – a terror jelentős mértékben csökkent abban az időszakban -, és meg is elégedett ennyivel. Domokos véleménye szerint “zsarolás” lett volna bármit is  – egy iskolát, egy alkotmánycikkelyt stb – kérni cserébe.

Fontos manipulációs eszköz a lobbyzás adta sikerélmény. Az imént még a teremben gyalázkodó a folyosón, négyszemközt humánusnak mutatkozik. (“Nincs semmi bajom veletek, de ilyen a politika” – ahogy a kihallgatótiszt is dolgavégeztével biztosít jóindulatáról. – “Nincs semmi bajom magával, de nekem is vannak főnökeim.”)

A Har-Kov jelentés egyik felolvasója majdnem szó szerint cselekedte ezt, hivatkozva magyar feleségére, magyar szomszédaira és a Magyarországon tanuló fiára. Biztosított arról, hogy az épp akkor Magyarországon tárgyaló pártvezért is a “jót akarja”. Azóta ő államtitkár lett; a pártvezér pedig az RMDSz-ben látja a román demokrácia kerékkötőjét.

A folyosón az ellenfeleket is meg lehet győzni, hiszen hagyják. Itt húzzák el a mézesmadzagot képviselőink előtt. Itt születnek azok a módosítások, amelyek ha igazán fontosak, benn a teremben sorra megbuknak, illetve amelyeket “majdnem megszavaznak”.

 

C. AZ ELLENAKCIÓK MEGGÁTOLÁSA

Az ellenakciók leghatékonyabb meggátolási módszere az állandó foglalkoztatottság, amely mindenekelőtt a munkamegosztás hiánya, a párhuzamos munkáltatás, valamint a mindenféle belső szerveződés meggátolásának következménye.

Gyakran előfordul, hogy bizonyos intézményekben – tanügyminisztérium, főügyészség, Emberjogi Liga stb. – egy napon egyazon ügyben két RMDSz-képviselő is megfordul, sőt a képviselők által feltett kérdésekre már létezik a végrehajtás részéről olyan válasz, amelyben egy másik RMDSz-képviselőnek ugyanazon kérdésre adott válasz létezését jelzik.

Ezeket egyrészt a hatalom azáltal éri el, hogy megvonja a parlamenti frakciótól a kisegítő személyzetet (kabinetet), másrészt a frakción belüli vektorokra bízza az önszerveződés meggátolását.

(1991 július 6.-án a Küldöttek Országos Tanácsa jóváhagyása után érvénybe lépett a parlamenti csoport szabályzata, de az addigi frakcióvezetés – Domokos Géza, Tokay György és Borbély László – nem kívánt megválni tisztségétől, habár bebizonyította munkaszervezési képtelenségét és bizalmi válságba került. 1991 februárjától hosszú hónapokon át fenntartja állítását egy elnökségi döntés létezéséről, amelynek értelmében a bukaresti székházban található nagykapacitású számítógépet a frakció nem veheti használatba, mivel azt a Tulipán Kft.-nek adták. Ezen  állítólagos elnökségi döntés írásos bizonyítékát az Országos Ellenőrző Bizottság kérésére sem tudják felmutatni, sőt az akkori elnökségi tagok többsége sem tud ilyenről. Ilyenformán a frakció hosszú hónapokon át nem használhatott egy létező számítógépet. A jelen pillanatig nincs a frakciónak irattára (!!), nincsenek szabályszerû frakcióülések, de még a parlamenti csoport vezetése sem tartja meg heti munkaüléseit.

 

D. KÁPLÁRTOBORZÁS

A pozitív motiválási periódus kezdetére esik a “káplártoborzás”. A frakcióban már eleve jelenlevő kollaboráns vektorok a kollaborációra hajlamos egyedeket kiemelik. Külön figyelemben részesítik (személyes figyelmességek, “bizalmas” információk közlése, “fontos” külön megbízások), majd a kölcsönös bizalom beálltával kilátásba helyeznek privilégiumokat (lakás, pénz, külföldi utazás, privatizációs könnyítések).

 

 

A hatás

A sorozatos megaláztatások, az ellenséges közeg természetszerûleg mártírkomplexust és önheroizálást hoz létre a frakcióban.

“…Nekem is sokan mondják azt, hogy sajnálnak! Hát tényleg, hogy lehet ezt elviselni?!” ” De én tudom azt, hogy 70 év óta a romániai magyarságnak nem volt még ilyen helyzete, mint most. Voltak parlamenti képviselői, voltak szenátorai – a Magyar Népi Szövetségnek szintén 40 képviselője volt -, de először történik meg az, hogy a romániai magyarságnak a parlamentben arca van, hangja van, érvei vannak.” (Domokos Géza, 1991. június 18. – frakcióülés)

A látóhatár leszûkül a kín, a munka, a harc és a ritka sikerek porondjára, a parlamentre. (Innen a szólamként hangot kapott tévhit – mely legott a csapat dogmája lett -, miszerint “a politika a parlamentben történik” – ami még a valódi bejáratott tartalommal telített parlamentáris demokráciában sem igaz, még kevésbé hát az álparlamentáris  diktatúra esetében. A döntéseket a végrehajtás hozza, az álparlament megszavazza őket.)

Jellemző a túlfeszített munkaritmus és a nyomás hatására a távlatok, a valós célkitûzések szem elől vesztése. Egy közelharcban elért részeredmény kielégítővé és elfogadhatóvá válik, még akkor is, ha messze elmarad a jogos követelésünk mögött. (Az erdélyi magyarság számára csak olyan tanügyi törvény kielégítő, amely szavatolja az  önálló magyar oktatási intézményeket – világiakat és egyháziakat – minden szinten, és az önálló magyar tantervet. ennek dacára egyes képviselők számára a tanügyi törvény tervezete, mely végeredményben meg sem közelítette a követelményeket – a nehezen kicsikart módosítások miatt -, elfogadhatónak tûnt.

További hatás minden olyan magyar megmozdulás, megnyilatkozás nyílt vagy belső ellenzése, amely a “nehezen elért egyensúlyt” veszélyezteti. E magatartás annak a tudatalattiba döngölt tételnek az eredménye, miszerint jó politika az, amelynek egyes lépései nem okoznak további cirkuszt. Ez egyenlő a bármilyen konfrontációra való képtelenséggel. Ide tartozik az a tendencia is, amely szerint a parlamenti képviselő a mindenkori, (leg)toleránsabb román politikai erők álláspontját az általa képviselt közösség (magyarság) véleményével azonosítja; ami ennél több, az a “szélsőségesség”.

A csoportmanipuláció törvényszerûsége az, hogy a hatás a többséget érinti. Természetszerûleg a belső manipulátorok, a hatalom vektorai kívül esnek a hatáson, de sikerrel kivonta magát egy maroknyi “radikális” is, akik viszont sajnos nem fejtettek ki szervezett ellenakciót.

A fent leírt hatások kiküszöbölésére ugyanis nem léteznek automatikus kiegyensúlyozó mechanizmusok, ezeket tehát tudatosan kell kiépíteni, mind strukturális, mind pedig taktikai síkon.

 

 

András Imre                                                             Borbély Imre

 

Megjelent az Erdélyi Napló 1992. november 5.-i számában.

 

(Az alábbi, 1992 nyarán készült dolgozat idejében eljutott szerkesztőségünkbe, ám a szerzők kérésére csupán a parlamenti választások utánra időzítettük közlését.)

 

 

                                                                                               


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »