Pszichiátriai eset volt az édesanyját agyonverő "doktor"

"Dr. F."-et nem sokáig kereste a rendőrség, szerdán szinte azonnal elkapták egy pécsi panzióban, miután a körözést kiadták ellene. Azzal gyanúsítják, hogy előző nap egy serpenyővel agyonverte az édesanyját.

A férfi a Blikk szerint az édesanyjánál lakott, és a szomszédok elmondása szerint borzalmas körülményeket teremtett maga körül.

A 76 éves nővel folyamatosan veszekedett, gyakran az éjszaka közepén is ordibált vele, miközben a lap szerint a nő mindent megtett érte, az autójával is oda szállította, ahova csak kérte a nyelvtanárként magánórákat adó magyar-német kettős állampolgár és nyelvészként végzett férfi.

Az asszonyra azután találtak rá, hogy egy megbeszélt találkozóra nem ment el, és nem is jelezte, hogy lemondaná, holott korábban ilyen nem fordult elő. A lakásba a tűzoltók hatoltak be, és ők fedezték fel a nő vérbe fagyott holttestét.

Hírdetés

A férfi régóta pszichiátriai kezelés alatt állt.

Letartóztatták

Egy hónapra elrendelték Dr. F. Péter letartóztatását – közölte a Pécsi Törvényszék pénteken. A közlemény szerint a férfi összekötözte hetvenhat éves édesanyja kezét és lábát, majd egy serpenyővel többször, nagy erővel a fejére ütött. Az asszony a helyszínen meghalt.

Holttestét szerdán találták meg szőnyegbe tekerve, bútorokkal körülrakva a ház egyik, hűtőszekrénnyel eltorlaszolt szobájában.

(MTI – Index – Blikk)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »