Pszichés problémák Marokkóban is

Késsel megöltek egy idős francia nőt Marokkóban, a terrorista bűncselekményekre szakosodott francia ügyészség vizsgálatot indított az ügyben – közölte szerdán a párizsi belügyminisztérium.

A 79 éves francia turistát a marokkói Tiznit város piacán gyilkolták meg január 15-én. A 31 éves "feltételezett" elkövetőt még aznap elfogták a közeli Agadirban.

A tárca tájékoztatása szerint a marokkói vádhatóság szintén terrorizmus gyanújával indított vizsgálatot.

Az észak-afrikai állam rendőrsége szerint a gyanúsított egy belga nőt is meg akart ölni Agadirban, áldozata meg is sebesült a támadásban.

Hírdetés

A "feltételezett" tettesről mindazonáltal tudni lehet, hogy tavaly szeptemberben egy hónapra elmegyógyintézetbe utalták be.

A gyilkosságot követően Franciaország marokkói nagykövetsége a honlapján fokozott óvatosságra intette a turistákat.

Marokkót az utóbbi években elkerülte a dzsihadisták gerjesztette erőszakhullám. Legutóbb 2018 decemberében hajtottak ott végre terrortámadást, amikor is az Iszlám Állam terrorszervezet szélsőségesei lefejeztek két turistáskodó skandináv nőt az Atlasz-hegységben. Az elkövetőket elkapták és halálra ítélték, bár ilyen büntetést 1993 óta nem hajtottak végre.

A marokkói központi nyomozó hivatal (BCIJ) tavalyi jelentése szerint a helyi rendőrség 2002 óta több mint kétezer terrorsejtet számolt fel, és mintegy 3500 gyanúsítottat vett őrizetbe terrorvádakkal.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »