PSG–Bayern, Liverpool–Real Madrid, RB Leipzig–Man City pár is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Extra mérkőzésekkel indul majd a nemzetközi klubfutball a világbajnokság után. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a 2022-es döntő szereplői (Liverpool, Real Madrid) éppen úgy találkoznak, mint a végső győzelemre is esélyes PSG és Bayern játékosai. A három magyart foglalkoztató RB Leipzig – még Gulácsi Péter nélkül – a Manchester Cityvel találkozik majd. Nyonban délben kezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023-as nyolcaddöntőjének sorsolása. A menetrend a régi: a csoportelsők játszanak a csoportmásodikokkal, némi „szigorítással”.

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem kerülhetnek össze az azonos nemzetbeliek, s nem kerülhetnek egy párba azok a csapatok, amelyek ősszel azonos csoportban szerepeltek. Pedro Pinto, az UEFA kommunikációs csoportjából köszöntötte a résztvevőket, majd – a szokásoknak megfelelően – Giorgio Marchetti ismertette az ősz fénypontjait, s magyarázta el a sorsolás tudnivalóit. Megemlítette, hogy hét ország ad csapatot a nyolcaddöntőbe, s hogy az összgólszám csak néggyel maradt el az abszolút rekordtől.

Hírdetés

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében két mérkőzést rendeznek minden nap, az első meccsek játéknapjai február 14-15-21-22. A visszavágóké: március 7-8-14-15. Isztambulban lesz a finálé, ezért török játékost hívott díszvendégnek az UEFA, az Altintop ikrek egyikét, a Real Madridot is megjárt Hamitot. Tobias Hedstück, az UEFA klubversenyekért felelős fejlesztési vezetője is színpadra lépett. Ő is elmondta a menetrendet, kitérve arra is, hogy ki nem játszhat kivel. Azt ígérte, ma este hatig az UEFA adminisztrációja meghatározza, hogy mely mérkőzéseket rendezik kedden, s melyeket szerdán az első találkozókat tekintve.

RB Leipzig–Manchester City
FC Bruges–SL Benfica
Liverpool FC–Real Madrid
AC Milan–Tottenham HFC
Eintracht Frankfurt–SSC Napoli
Borussia Dortmund–Chelsea FC
FC Internazionale–FC Porto
Paris Saint-Germain–Bayern München


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »