Programpont Davosban: „Felkészülés az X betegségre”

Programpont Davosban: „Felkészülés az X betegségre”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb figyelmeztetése szerint egy ismeretlen „X betegség” 20-szor több halálesetet okozhat, mint a koronavírus-járvány.

A Világgazdasági Fórum éves találkozóját (Davosban, Svájcban tartanak) idén a szokásosnál is többen figyelik, köszönhetően az egyik ülés nevének:

Felkészülés az X betegségre.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az „X betegség” azt jelenti, hogy egy súlyos nemzetközi járványt egy olyan kórokozó okozhat, amelyről jelenleg nem ismert, hogy betegséget okozna embereknek.

A rendezvényen felszólal majd a szervezet vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató, továbbá Michel Demaré, az AstraZeneca igazgatótanácsának elnöke, Nisia Trindade Lima brazil egészségügyi miniszter, valamint Jamil Edmond Anderlini, a Politico Europe főszerkesztője – írja a Fortune nyomán az Index.

Beindultak a találgatások

Hírdetés

A jobboldali közösségimédia-oldalak azzal vádolták meg a szervezőket, hogy a világ vezetői azért gyűlnek össze, hogy megvitassák az oltási kötelezettség bevezetésének terveit, a szólásszabadság korlátozását, sőt még a világjárványok megtervezését is.

Csütörtök este Monica Crowley, az amerikai pénzügyminisztérium közügyekért felelős Trump-korabeli helyettes államtitkára és a Fox News elemzője figyelmeztetést tweetelt, miszerint a fórumon a nem megválasztott globalisták egy, a Covidnál 20-szor halálosabb jövőbeli világjárványról tartanak panelbeszélgetést.

„Épp időben a választások előtt, egy új fertőzés, hogy lehetővé tegyék egy új WHO-szerződés bevezetését […], a szólásszabadság korlátozását és még több szabadságjog megsemmisítését” – írta.

Amesh Adalja, a Johns Hopkins Center for Health Security vezető kutatója a Fortune-nak elmondta, hogy az orvosi és közegészségügyi szakmák művelői mindig is végeztek gondolatkísérleteket és gyakorlatokat a világjárványokra való felkészülés érdekében. Ezek a gyakorlatok létfontosságú szerepet töltenek be az erősségek és gyengeségek azonosításában, valamint a válaszadás fontos aspektusainak kiemelésében, amelyek további finomítást érdemelnek – mondta.

Stuart Ray, a Johns Hopkins Orvosi Tanszék adatintegritásért és analitikáért felelős alelnöke a Fortune-nak azt mondta, hogy felelőtlenség lenne, ha a világ vezetői nem találkoznának a fórumon.

A feljegyzett történelemben többször is volt már ilyen esemény, és a közelmúltbeli koronavírus-járvány megtanított minket arra, hogy a gyors reagálás milliók életét mentheti meg. A közegészségügyi válaszlépések összehangolása nem összeesküvés, hanem egyszerűen felelős tervezés – jegyezte meg.

Korábban írtuk: Az ENSZ-főtitkár "esetleges újabb világjárványról" beszél


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »